Sínekre hajtott, ezzel elállva a vonat útját egy figyelmetlen sofőr tavaly Szihalmon. A jármű akadályt képezett a vasúti pályán, ezáltal a férfi cselekménye a vasúti közlekedés biztonságát, mások életét, testi épségét veszélyeztette.
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki 2024 nyarának egy esti órájában Szihalomban haladt autójával, mely során útja egy vasúti átjárón keresztül vezetett. A vádlott megkezdte az átkelést, azonban azt figyelmetlenül hajtotta végre, így még mielőtt elhagyta volna a vasúti átkelőt jobbra fordult, így ráhajtott a sínekre, ahol elakadt. A kocsi belógott a Miskolc felől érkező vonat útjába, azonban szerencsére a mozdonyvezető időben észlelte az előtte lévő akadályt, így az autó előtt kb. 100 méter távolságra megállította a vonatot. A vádlott járművét a hatóság munkatársai rövid időn belül eltávolították a vasúti pályáról, így zavartalanul haladhatott tovább a vasúti forgalom.
A vádlott járműve akadályt képezett a vasúti pályán, ezáltal a férfi cselekménye a vasúti közlekedés biztonságát, mások életét, testi épségét veszélyeztette – közölte Dr. Gubala Ádám Miklós az Egri Járási Ügyészség sajtószóvivő ügyésze.
A vád tárgya a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség. Ezt a bűncselekményt egy évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény.
Az ügyészség vádiratában most pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a büntetlen előéletű vádlottal szemben.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!