A környéken lakók évek óta panaszkodtak, hogy a megnövekedett forgalomban sok autós nem tartja be a sebességhatárt, de ennek vége, mostantól a „traffipack” figyel.
Arra, hogy a környéken lakók évek óta panaszkodtak, hogy a megnövekedett forgalomban sok autós nem tartja be a sebességhatárt Gulyás László alpolgármester hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, sokan kerülik erre a négysávos utat, de mindannyiunk biztonsága, épsége érdekében szükséges, hogy a sofőrök megfelelően válasszák meg a sebességet, betartva a táblákon jelzett korlátozást. Az új eszköz beszerzését még ősszel szavazta meg a közgyűlés, a telepítése pedig a napokban készült el.
Az újdonságról Facebook-oldalán is tájékoztatott az alpolgármester:
A Mindszenty Gedeon utcában elhelyezett eszköz nem traffipax, hanem traffipack – ahogy a levédetett eszközt a gyártó hívja. Jelenleg tesztüzemben működik, hamarosan a kötelező táblákat is telepítik, utána pedig a rendőrség tehet bele kamerát, és már élesben is használhatja majd.
Mosoly a visszajelzés


A dokumentált mérés előtt 150 méterrel már figyelmeztet az eszköz: zöld mosolyt kap az autós, aki megfelelő tempóban közelít, és lefelé görbülő piros száj mutatja, ha valaki túl gyors, így van még lehetőség korrigálni a sebességet, mielőtt „kattan a fotó”. A cél ugyanis nem a szankcionálás, hanem mindenki biztonsága!
(Fotók: Nemes Róbert/Eger Hírek)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















