Lépjen kapcsolatba velünk
Img 2445

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 1 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Csodás szerda reggelt, Eger! A friss és fontos információkat ma is összeállítottuk, hogy ez a reggel is könnyebben indulhasson.

2025. május 7., szerda


IIyen idő lesz ma

A következő napokban északias áramlás alakítja időjárásunkat, így marad a sokévi átlaghoz képest 7-9 fokkal hűvösebb idő, sőt a hétvégén északkeleten akár gyenge fagy is előfordulhat.

Ma főként északnyugaton és északkeleten szakadozik fel a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt majd a nap, másutt nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Időszakos eső, zápor – a kevésbé felhős tájak kivételével – több helyen is előfordulhat.

A Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénk, néhol erős széllökések kísérik az északias szelet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, ennél kissé melegebb a naposabb tájakon lehet. 

Egerben ma reggel 9, 10 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük


Névnap

Gizella, Bendegúz, Dalma, Domicián, Domitilla, Germán, Giza, Késa, Napóleon, Szaniszló

A Gizella név eredete és jelentése

Germán eredetű, a Gisela női névből vagy kezdetű germán női nevek önállósult rövidülése. Jelentése: udvarhölgy, női túsz.

A Gizella név jellemzése

Általában érdekeit helyezi előtérbe, mindig annak megfelelően cselekszik. Kissé törtető, makacs és türelmetlen.

A Bendegúz név eredete és jelentése

Hun-magyar eredetű. Attila hun uralkodó atyjának nevéből. Jelentése ismeretlen.

A Bendegúz név jellemzése

Bátor, kitartó szívós ember. Erőssége a nagy akarata, melyet főleg az elesett emberek szolgálatára használ. A csalódást nehezen viseli, olykor bizalmatlanná is válhat.

Kutya névnap:

Bogár, Saci

Cica névnap:

Bogár, Rigó

Hörcsög névnap:

Rozi

Születésnaposok

1776 – Berzsenyi Dániel magyar költő († 1836)

1827 – Vajda János magyar költő († 1897)

1833 – Johannes Brahms német zeneszerző († 1897)

1932 – Szemes Mari Jászai- és Kossuth-díjas magyar színésznő († 1988)

1944 – Kovács István Jászai-díjas magyar színész (Bornemissza Gergely – Egri csillagok)

1953 – Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas magyar színész, kiváló művész, a Nemzet Színésze

1976 – Jay Frog német DJ, a Scooter egykori tagja

1976 – Béres Alexandra magyar fitnesz-szakértő

Ezen a napon történt

1918 – A bukaresti békeszerződés: Románia különbékét köt a központi hatalmakkal (Németországgal és az Osztrák–Magyar Monarchiával). Románia gazdasága német–osztrák–magyar ellenőrzés alá kerül, hadseregét le kell(ene) szerelnie, Dobrudzsát elveszti, de megtartja a Szovjet-Oroszországtól megszerzett Besszarábiát.

1946 – A négy nagyhatalom párizsi külügyminiszteri értekezlete kimondja Magyarország 1938–as határainak visszaállítását.

1950 – Megnyitják a Ferihegyi Nemzetközi Repülőteret.

1952 – Geoffrey W.A. Dummer elsőként publikálja a modern számítógépek alapját jelentő integrált áramkörök koncepcióját.

Ezek voltak a tegnap legfontosabb hírei

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele nem jó deal
Jön az újabb árcsökkenés: olcsóbb lesz a tusfürdő, a zsebkendő és a mosópor is
Már csak két hét van az szja-bevallás beadására
Gráfok, halmazok és vektorok a matekérettségi feladatai között
Merre tovább, fiatalok? Előadás a vármegyénkben hamarosan induló MCC Roma Tehetség Programról
Az önkormányzat a közösségi közlekedésről kérdezi az egrieket – 5 nap alatt közel 300 választ kaptak
Ma van a magyar sport napja – a polgármester Eger kiválóságait méltatta
A mezőkövesdi út hírhedt bukkanóiban történt frontális baleset okozója áll bíróság elé
Biros Péter élete legdurvább fogásáról beszélt Nyitrai Zsoltnak – videó
Hungarocell vágó beszerzése szezon előtt – így indulhat gördülékenyen a munka

✨ A szerdai horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)


Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Április elsejére virradt. Jó reggelt, Eger! Reggeli napindító cikkünkben sem viccelünk, máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március utolsó napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. március...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Íme a mai friss és fontos reggeli tudnivalók. 2026. március 27., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 26. napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk a csütörtöki friss napindító információkat. 2026. március 26.,csütörtök...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 25. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk mai első, fontosabb információinkat. 2026. március 25.,szerda...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL