Lépjen kapcsolatba velünk

Gledura csapatban harmadszor magyar bajnok

Glerkanizsa

Gledura csapatban harmadszor magyar bajnok

Ez a cikk több, mint 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az elmúlt hétvégén triplafordulóval zárult a 2025-ös Szuperliga, a hazai csapatbajnoki rendszer legmagasabb osztálya. A Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub ismét a dobogó legfelső fokára állhatott. 17. alkalommal a klub történetében, és megszakítás nélkül már 16. éve zsinórban bajnokok. A sporttörténeti sorozatból az egri Gledura Benjamin is kivette részért és személy szerint harmadik alkalommal kapott bajnoki aranyérmet.

A kanizsaiakhoz kötődő nagymestert az idén első táblásként 9 mérkőzésből 8 pontot szerzett, hét győzelem és két döntetlen a mérlege. A névadó szponzoroknak köszönhetően kiváló feltételeket biztosítanak a játékosoknak, akik a bajnoki címmel hálálták meg a támogatást.

Gledura az elmúlt időszakban a cseh , majd a szlovák bajnokságban is asztalhoz ült. A cseheknél nem sikerült a bajnokság, a Pardubice csak az 5. helyen végzett. A szlovákoknál az SK Modra együttese viszont megnyerte a bajnoki címet, első táblán Gledurával.

A spanyol bajnokságban a Linares színeiben még hátra van a végjáték,. Összesítésben az ÉLŐ pontok jól alakultak jelenleg 2668-nál tart Benjamin, amellyel a világranglistán a 62 helyről az 55.-re is előreléphet. Jó alkalom kínálkozik a további javításban Örményországban. Az egri sakkozó meghívást kapott a május 29-én kezdődő jereváni nemzetközi versenyre, amelyen 10 nemzetközi nagymester vesz részt. Júniusban a rapid és blitz klub csapat világbajnokságot kínál programot. Június 10-16-án Londonban rendezik a vb-t, ahol Gledura a siker reményében elszegődött az Ashdod Elite Chess Club izraeli csapathoz – számolt be róla az agriasport.hu.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.