Lépjen kapcsolatba velünk

NAV: keddig lehet rendelkezni a civil szervezetek, vallási közösségek támogatásáról

Adó 1%

NAV: keddig lehet rendelkezni a civil szervezetek, vallási közösségek támogatásáról

Ez a cikk több, mint 1 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

„Itt az szja-bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezések véghajrája”, keddig lehet rendelkezni a civil szervezetek és a vallási közösségek támogatásáról – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap.

A tájékoztatás szerint a május 20-i határidő közelsége érződik a nyilatkozatok mennyiségén is, az elmúlt egy hét minden napján megközelítette és többször túl is szárnyalta a 40 ezret az eSZJA-n keresztül beérkezett rendelkezőnyilatkozatok száma.

Akinek befizetendő adója van a bevallásban és nem rendezi május 20-ig, annak érvénytelen lesz az 1+1 százalékos rendelkezése.

Mint írták, ha a befizetendő adó egy összegű megfizetése valakinek gondot okoz, a tervezetben 12 havi pótlékmentes részletfizetés is kérhető.

Eddig már csaknem 1,3 millióan rendelkeztek adójuk 1+1 százalékáról, a NAV pedig hosszabbított telefonos és személyes ügyfélszolgálattal, valamint megerősített informatikai ügyelettel készül az szja-bevallás határidejére.

A rendelkezőnyilatkozat az adóbevallással együtt, de akár attól külön is benyújtható elektronikusan az eSZJA webes felületén vagy papíralapon postán és személyesen, lezárt borítékban a NAV ügyfélszolgálatain.

Aki szeretné felajánlani adója 1+1 százalékát, annak a civil szervezetnek szánt nyilatkozatát mindenképp be kell küldenie, de az egyházit csak akkor szükséges, ha nincs korábban tett érvényes nyilatkozata, vagy azon változtatni szeretne – hívja fel a figyelmet a NAV.

A vallási közösség vagy a Nemzeti Tehetség Program számára szóló nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a rendelkező nem jelöl meg másik kedvezményezettet, vagy nyilatkozatát nem vonja vissza – közölték.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL