Orbán Viktor miniszterelnök nyitja meg a Budapesten negyedszer megrendezett CPAC Hungary konferenciát, amely mára a nemzetközi patrióta mozgalom egyik legfontosabb találkozóhelyévé vált. A rendezvény a szuverenitás, a béke és a nemzeti identitás védelme jegyében zajlik.
Hivatalosan is kezdetét vette a CPAC Hungary, a patrióta világ egyik legnagyobb nemzetközi seregszemléje, amelyet hagyományosan Orbán Viktor nyit meg. A rendezvényre idén hat kontinens harminc országából érkeznek előadók és vendégek, köztük kormányfők, pártelnökök és ismert jobboldali gondolkodók. A cél, hogy a patrióta erők közösen adjanak választ a globalizmus kihívásaira, és megerősítsék a szuverenista nemzetközi együttműködést.
Orbán Viktor beszéde előtt bemutatták a Donald Trump által küldött személyes hangvételű videót, ahol megköszönte a szervezést. Kiemelte, hogy Orbán Viktor egy nagyszerű ember, akinek büszke a barátságára és örül, hogy együtt harcolhatnak.
Orbán Viktor beszédében felidézte, hogy tavaly szintén a CPAC Hungary színpadán állva jelentette ki: Donald Trump lesz a következő amerikai elnök – és így is lett. Hangsúlyozta, hogy nagyszerű társaság gyűlt össze a rendezvényen: jelen vannak Európa legerősebb szuverenista politikusai. Olyan vezetők, akik évtizedek óta küzdenek hazájukért, akiket számos lejáratókampány ért, és akik pontosan tudják, hogy szenvedés nélkül nincs győzelem.
Orbán Viktor szerint az európai liberálisok és progresszívek a felét sem bírnák ki annak, amit a szuverenista vezetőknek el kellett viselniük. Már
a támadás töredékétől is sírva fakadnának, és a progresszív újságírók szoknyája mögé bújnának.
Orbán Viktor beszédében üdvözölte Andrej Babišt, Csehország korábbi miniszterelnökét, valamint Robert Ficót, akiről kiemelte: a liberálisok ötször meglőtték, ő mégis visszatért, mintha mi sem történt volna. Külön méltatta Santiago Abascalt, a spanyol Vox párt vezetőjét, valamint Alice Weidelt, az AfD társelnökét is.
Orbán megemlítette, hogy ha valaki tudni akarja, milyen valójában a liberális demokrácia, kérdezze meg Mateusz Morawieckit – ő pontosan tisztában van azzal, mi zajlik Lengyelországban.
Kiemelte Herbert Kicklt, az Osztrák Szabadságpárt elnökét is, akitől – szavai szerint – elrabolták a kancellárságot, valamint Geert Wilderst, a holland Szabadságpárt vezetőjét is.
Orbán Viktor Donald Trump győzelmét civilizációs fordulatnak nevezte, amelynek köszönhetően – mint fogalmazott – nem fulladunk bele a woke-tengerbe, nem árasztanak el bennünket a migránsok. Trump visszatérését a nyugati világ valaha volt legnagyobb visszatérésének nevezte, és hozzátette: mekkora pofon ez a baloldalnak, hiszen Trump nemcsak visszatért, hanem be is tartja, amit a választóknak ígért. Az első száz napját valódi igazságszérumnak nevezte: nekiment a mélyállamnak, leleplezte a Soros-birodalmat, együtt a genderideológiával és a woke-mozgalommal. A fény végre elér a legsötétebb zugokba is – és vele együtt visszatért a béke reménye is – jegyezte meg a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint Brüsszel rabolta el az európai álmot, amely helyett ma már inkább egy rémálommal kell szembenéznünk. Az európai emberek nem érzik magukat biztonságban saját városaikban, saját utcáikban – városaikat gyakorlatilag elveszik tőlük. Ez nem integráció, hanem szervezett népességcsere – fogalmazott.
A vállalatok tönkremennek, az energia ára sokszorosa az amerikainak, a „green deal” pedig megfojtja a vállalkozásokat. Amikor pedig egy nehézsúlyú vezetőre lenne szükség a vámokról való tárgyaláshoz, kiderül: Európának csak pehelysúlyú vezetői maradtak.
Orbán Viktor megemlítette, hogy Európa fővárosában, Brüsszelben baloldali verőemberek próbálták elnémítani a jobboldali konferenciákat – és ez szerinte nem mehet így tovább. Két terv van jelenleg az asztalon Európa jövőjét illetően. A liberális terv szerint a keresztény Európa ideje lejárt, ezt a világot meghaladottnak tartják, és új identitást akarnak gyártani a kereszténység és a nemzet helyett.
Először a boldog és korlátlan fogyasztás világát hirdették, majd Európát akarták a befogadás kontinensévé tenni – ennek következményeként jutottunk oda, hogy az izraeli labdarúgó-válogatott mérkőzéseit Budapesten kellett megrendezni.
Orbán szerint az amerikai liberálisok Brüsszelbe menekültek, így Washington után Brüsszel lett az új mekkájuk. De – tette hozzá – nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy Brüsszel háborúpárti.
Orbán Viktor szerint a háborúpárti liberális terv kulcseleme Ukrajna. Ez a terv egy háborús, centralizált és eladósodott Európához vezet, ahol nincs szabadság, csak engedelmesség. És éppen ez a baj Magyarországgal – tette hozzá –, mert a magyar nép szabad fajta: nem az alávetésre, hanem arra született, hogy a saját feje után menjen.
A patrióta terv négy pontból áll:
1. Békét akarunk – nem kérünk a keleti frontból, és nem támogatjuk Ukrajna európai uniós tagságát.
2. Szuverenitást akarunk – nem kérünk közös adókat, közös hitelfelvételt, és nem akarjuk, hogy pénzünket más ország háborújába küldjék.
3. Vissza kell adni az embereknek a politikai és a véleménynyilvánítás szabadságát.
4. Vissza kell venni Európát a migránsoktól, vissza kell szerezni városaink negyedeit.
A feladat világos – szögezte le Orbán Viktor: mindenkinek haza kell térnie, és meg kell nyernie a maga harcát. Ezzel a vasárnapi lengyelországi választásokra utalt. Hozzátette: ezt követően újra naggyá kell tenni Európát.
Forrás: magyarnemzet.hu, mandiner.hu. Fotó: Csudai Sándor
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!









