Lépjen kapcsolatba velünk

Ábry Zoltán a VOSZ Heves Vármegyei Szervezetének új elnöke

Ábry Zoltán

Ábry Zoltán a VOSZ Heves Vármegyei Szervezetének új elnöke

Ez a cikk több, mint 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

2025. május közepén területi küldöttgyűlésen választotta meg új elnökét a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Heves Vármegyei Szervezete. A 23 éve a VOSZ-hoz kapcsolódóan tevékenykedő, és korábban évekig elnökségi tag Ábry Zoltán a jövőben a taglétszám növelésére és a közösségi eseményekre szeretne fókuszálni.

A személyes vagy éppen szakmai kapcsolatok építését tartom az egyik legfontosabb feladatomnak. Úgy szoktam mondani, egy tagvállalkozás ne csak egy név legyen az excel-táblán, hanem valósuljon meg a közöttünk elérhető élő kapcsolat is

– mondta a vosz.hu-nak az újonnan megválasztott Heves vármegyei elnök.

Ábry Zoltán éppen ezért a jövőben is nagy hangsúlyt szeretne fektetni az élő, személyes találkozásokon alapuló események szervezésére, mint például a vármegyéből indult VOSZ Páholy rendezvénysorozat folytatására.

Hiszem azt, hogy nem kell mindig konkrétan a vállalkozásokról beszélni, mert adott esetben egy-egy meghívott vendégünk – legyen az akár egy rocksztár – szakmai pályafutásából, tapasztalataiból, megoldásaiból is nagyon sok tanulságot levonhatunk, akár a saját vállalkozásunk működésével kapcsolatosan

– tette hozzá.

Az elnök szerint ezek az események és a személyes találkozások egyfajta hálószövésként működhetnek, elérve egyre több helyi vállalkozást, és megfelelve annak a demjáni álomnak, miszerint a VOSZ-hoz tartozni legyen megtiszteltetés, legyen jó ide tartozni. 

A VOSZ-tagsággal járó pozitív márkakép pedig további vállalkozások csatlakozását eredményezheti, mert az is kiemelt célom, hogy minél többen jöjjenek a közösségünkbe

– hangsúlyozta Ábry Zoltán.

A VOSZ Heves vármegyei elnöke hozzátette, kiemelten fontosnak tartja a helyi szervezet demokratikus működésének megerősítését, mint fogalmazott, „van egy alapszabály, amit mindenki elfogad a belépéskor, ehhez ragaszkodni fogok, erre vigyázni fogok” – írja a vosz.hu.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.