Lépjen kapcsolatba velünk

Fiatal tehetségek fesztiválja Eger szívében – Jön a Hamajdlesz Feszt!

H2

Fiatal tehetségek fesztiválja Eger szívében – Jön a Hamajdlesz Feszt!

július 4–13. között újra élettel telik meg a Civil Közösségek Háza Egerben: tíz napon át tart a Hamajdlesz Feszt, ahol fiatal előadók, pályakezdő művészek, színészek, zenészek és irodalmárok mutatják meg tehetségüket a nagyközönségnek. A fesztivál idei mottója: „Fiatal művészek fesztiválja” – és ez nem csak szlogen, hanem valódi lehetőség a feltörekvő alkotók számára.

A fesztivált július 4-én pénteken nyitják meg zenés irodalmi estekkel, kuplékkal, sanzonokkal, majd a hétvégétől kezdve egymást érik a színes programok: dráma, népdalok, népmesék, slam poetry, zenés irodalmi estek, pódiumbeszélgetések, musical, sőt koncert is helyet kap a palettán.

Kiemelt programok közül néhány:

Július 5. – Harangozó Álmos drámája: Várj (Godotra), majd népzenei és versest Opická előadásában
Július 8. – Kosztolányi Dezső: Édes Anna – színpadi adaptáció
Július 9. – Lúdas Matyi újragondolva, ifjúsági előadásként
Július 11. – Őrkényn Tóték című műve alapján készülő előadás
Július 12. – A kovács kutyája meseelőadás és musical est
Július 13. – Fesztiválzáró: kuplékkal, zenés esttel búcsúzik a rendezvény

A rendezvénysorozat különlegessége, hogy a közönség nemcsak előadásokra ülhet be, hanem beszélgetéseken is részt vehet, például a Gárdonyi Géza Színház világát bemutató pódiumesten, ahol fiatal művészek és vendégek osztják meg tapasztalataikat.

Tér, ahol elindulhat valami nagy

A Hamajdlesz Feszt nemcsak szórakoztató programsorozat, hanem inspiráló találkozási pont is – kezdő és már gyakorlott művészek számára egyaránt. Az előadások jelentős részét a Hamajdlesz Színházi Egyesület tagjai mutatják be, akik elszántan dolgoznak azon, hogy Egerből indulva is országos színpadokra léphessenek. A helyszín a Civil Közösségek Háza (Eger, Kossuth Lajos u. 12.), ahol a közönség közel kerülhet az alkotáshoz és az alkotókhoz.

Jegyek és részvétel A programokra jegyek és bérletek elővételben elérhetők a Tourinform irodában, valamint online a jegy.hu felületén.

H1

(Nyitókép: VisitEger)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.