Lépjen kapcsolatba velünk

Eger először csatlakozik a Mozgás Éjszakájához – sportélmény fáklyafényben

Img 3353

Eger először csatlakozik a Mozgás Éjszakájához – sportélmény fáklyafényben

Idén először Eger városa is csatlakozik a nagy sikerű, országos Mozgás Éjszakája programsorozathoz, amelynek célja, hogy minél több embert ösztönözzön a sportolásra és az aktív életmódra, ezúttal egy különleges, éjszakai időpontban. A rendezvény az Aktív Magyarország Program támogatásával valósul meg, az egri önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően.

A június 13-án, pénteken megrendezendő eseményre legalább 2000 látogatót várnak. Több mint 30 helyi sportszervezet kínál lehetőséget a sportágak kipróbálására az Érsekkertben és a Kemény Ferenc Sportcsarnokban – közölte az önkormányzat.

Img 3355

A programok már a kora esti órákban elindulnak, a hivatalos megnyitóra 20:45-kor lesz a szökőkútnál, amelyet majorette és cheerleader show színesít.

A rendezvény egyik fénypontja az „I. Egri Fáklyás Futó Fieszta”, amely 21:15-kor közös bemelegítéssel kezdődik, majd 21:30-kor indul. A teniszpályák mellett már ekkor fáklyák világítják meg a sétányt, míg a stadionban mécsesek teremtenek különleges hangulatot. A futás nem verseny, hanem közös élmény, amely minden korosztály számára nyitott. A futók 1 km-es körpályán sportolhatnak – egy, három vagy akár hét kör megtételével.

Egész este DJ gondoskodik a ritmusról, míg a sportcsarnok és környéke változatos aktivitásokkal várja az érdeklődőket: lesz ökölvívás, karate, street workout, teqball, asztalitenisz, kézilabda, vaksakk, tandemkerékpározás, valamint a Magyar Vöröskereszt is jelen lesz egészségügyi programokkal. A stadionban az amerikai futball is bemutatkozik.

A részvétel ingyenes, a cél: együtt mozogni, élvezni a mozgás örömét, és új sportágakat kipróbálni – egy igazán különleges, éjszakai hangulatban.

Fotó: Bók Tamás

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.