Napok óta sötétek a jelzőlámpák a színház sarkán. A négysávoson haladók szinte „jól is járnak” így, de a gyalogosoknak és a főútra kikanyarodóknak a csúcsforgalmi reggelek és délutánok a rémálmot jelentik. Ha értesüléseink igazak, a probléma nagyobb, mint ami azonnal javítható lenne.
Az Eger Hírek úgy értesült, hogy az áramszolgáltató vállalat hálózatfelújítást végzett a pünkösdi hétvége előtt az érintett egri területen, ez pedig az áram kikapcsolásával járt, első körben tehát ezért sötétültek el a jelzőlámpák a Deák Ferenc utcában.

Úgy tudjuk, hogy a munkálatok után ugyan visszakacsolták a szolgáltatást, de ezzel meg úgy „kiütötték” a színház melletti lámpa rendszerét, hogy a helyi szakembereknek nem is sikerült visszaprogramozni, „szétment a vezérlés”. Ami most történik tudomásunk szerint, az az, hogy próbálják távoli eléréssel orvosolni a problémát, ha pedig ez nem sikerül, akkor majd személyesen érkeznek szakemberek. Így remélhetően már hamar megoldódik a közlekedési anomália a Deák Ferenc utcában, a Hatvani kapu tér, Klapka utcai kereszteződésben.
(A nyitókép illusztráció.)

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!