A szervezők tájékoztatása szerint megmozdult az ország, hiszen 55 helyszínen több, mint százezren sportoltak az éjszaka folyamán. Eger első alkalommal csatlakozott az eseményhez.
Az éjszakába nyúló programok mindenhol, így Egerben is ingyenesek voltak, és több tucat sportágat lehetett kipróbálni. A futó- és kerékpárversenyeken voltak a legtöbben, de népszerűek voltak a zenés mozgásformák és a vizes sportágak is.
Sikeres volt a GeoGo a Mozgás Éjszakáján. Az ingyenes applikációt virtuális túrák teljesítésére fejlesztették, ennek segítségével bárki, bárhol részt vehetett a Mozgás Éjszakáján, amelyen az élményeken túl Ötpróba-pontokat is lehetett gyűjteni.
Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkár kiemelte, hogy az idei év – a több mint 50 helyszínnel – óriási előrelépés a korábbi Mozgás Éjszakája rendezvényekhez képest.
„Nagyon bízunk abban, hogy sok embernek ez az éjszaka valaminek a kezdete volt, és kezdőlépés egy egészségesebb élet felé. Szerte az országban rengetegen döntöttek úgy, hogy sportolni fognak a programok valamelyikén, és nekünk az a feladatunk, hogy akik most pozitív élményekkel távoztak, ők a jövőben is megtalálják a különböző szabadidősport-eseményeket.”
– fogalmazott az államtitkár.

Vágner Ákos polgármester közösségi oldalára feltöltött posztjában emelte ki, hogy Egerben is fergeteges hangulatban telt a Mozgás Éjszakája, amelyhez városunk első alkalommal csatlakozott. A város zöld szívében, az Érsekkertben több ezren gyűltek össze péntek este.
A városvezető kiemelte:
„Elkötelezett hívei vagyunk az egészségtudatos gondolkodásnak, rendezvényünkkel pedig szerettünk volna lehetőséget adni gyermekeinknek, fiataljainknak, a felnőtteknek és az idősebbeknek egyaránt, hogy új mozgásformákat is kipróbálhassanak.”
Vágner Ákos köszönetét fejezte ki minden szervezőnek, önkéntesnek, sportegyesületnek, résztvevőnek a fantasztikus pillanatokért!
A Mozgás Éjszakája 2025 hivatalos helyszínei voltak:
Aszód, Baja, Balassagyarmat, Balatonalmádi, Balmazújváros, Békéscsaba, Budakalász, Budakeszi, Budapest, Bugyi, Csömör, Dabas, Dévaványa, Dunaföldvár, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány,
Eger,
Fonyód, Gárdony, Gyomaendrőd, Győr, Hajdúnánás, Jánossomorja, Jászberény, Kaposvár, Karcag, Kistelek, Kunhegyes, Lenti, Marcali, Mindszent, Mórahalom, Mosonmagyaróvár, Nagyatád, Nagytarcsa, Pécs, Polgár, Püspökladány, Salgótarján, Sárbogárd, Sepsiszentgyörgy, Solymár, Szarvas, Szekszárd, Tapolca, Tárnok, Tatabánya, Túrkeve, Várpalota, Veszprém, Vésztő, Zalaegerszeg, Zirc, Zsámbék.
Fotó: Vágner Ákos Facebook-oldala
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














