Lépjen kapcsolatba velünk

Pénteken Eger lesz a majorette fővárosa

M1

Pénteken Eger lesz a majorette fővárosa

9 csoport 140 mazsorettje lesz látható június 20-án, pénteken este fél 6-tól a Dobó téren, az ovisoktól a felnőttekig mindenki fellép. Az Egri Majorette Egyesület minden évben nagyon készül a belvárosi felvonulásra, a Nyárindító Show-ra. A lányok is büszkék egymásra, a művészeti vezető is rájuk, ez újra egy látványos produkció lesz!

Június 20-án, pénteken lesz a Dobó téren a Nyárindító Show, amely az Egri Majorette Egyesület hagyományos programja. Idén 9 csoportot láthatunk: Ovis, Gyémánt, Zafír, Szivárvány, Kristály, Holdfény, Hajnalcsillag, Felnőtt és Szupernova – korosztály szerint sorrendben említve őket. A rendezvény 17:30-kor belvárosi felvonulással veszi kezdetét, majd a Dobó szobor előtt sorban bemutatják az egész tanéves munkájuk eredményét a lányok. Ez 18 óra és 19:30 között zajlik, majd némi szünet után, 21 órától több csoport látványos, világító botos előadása lesz megtekinthető. (Facebook-esemény: ITT.)

M5

– Voltaképpen ez nem egy megmérettetés, nincs zsűrizés, de egy nagyon fontos nagy rendezvényünk – mondta el az Eger Híreknek az Egri Majorette Egyesület művészeti vezetője. Kovácsné Bretus Éva úgy fogalmazott: – Mégis csak van tétje, hiszen a lányok itt mutatják meg egymásnak, a szülőknek, nagyszülőknek, rokonoknak, érdeklődőknek, hogy mivel foglalkoztak a tanévben annyi időn át.

Készültek télen, a sötét, hideg időszakban, olykor betegségekkel nehezített körülmények között, beletettek mindent, komoly munka folyt, a nagy készülés után pedig ez egy fontos pillanat

– tette hozzá.

M8

Kovácsné Bretus Éva elmondta azt is: – Ilyenkor mindig örömet látok a lányok arcán, boldogan állnak ki a közönség elé, a csoportok egymást is dicsérik, ha „hivatalos” tét nincs is, ez mégis nagyon sokat számít. Mint Éva megemlítette: – A korábbi legkisebbek már Gyémánt csoportként működnek, örülnek, hogy nem ők a „legpinduribb” korosztály, úgyhogy lelkesen várják, hogy a friss „Ovisok” mit nyújtanak majd életük első fellépése során.

A hangulatot tovább fokozza, hogy az Egri Majorette Egyesület programján ezúttal is közreműködnek a Szihalmi Fúvósok, a műsorvezető-konferanszié pedig Rohlicsek Judit, „a város hangja” lesz.

Mazsdob
A Nyárindító Show plakátja

(A cikkben szereplő fényképeken a 2024-es Nyárindító Show látványos pillanatai szerepelnek.)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.