Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Mátyás

Sötét
Fény

Új üveghulladék-gyűjtő pontok Egerben

Lm 1043

Új üveghulladék-gyűjtő pontok Egerben

Ez a cikk több, mint 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának kezdeményezésére az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. két új üveghulladék-gyűjtő edényt helyezett ki a városban: a Bem tábornok téren és a Posta közben. A cél, hogy még több egri lakos számára váljon könnyebbé és elérhetőbbé a szelektív üveghulladék-gyűjtés lehetősége.

 Az üveghulladék gyűjtése Egerben elkülönítetten, kizárólag a kijelölt gyűjtőpontokon, valamint az egri hulladékudvarban történik. A városban jelenleg is működik egy állandó gyűjtőpont a Homok utca 26. szám alatt, az irodaház végénél. 

Az önkormányzat közleményében az áll: fontos hangsúlyozni, hogy a kihelyezett gyűjtőedényekbe kizárólag szennyeződéstől mentes, kiöblített üveghulladék helyezhető el.

Ilyenek például:
– csomagolási üvegek,
– befőttesüvegek,
– ásványvizes és röviditalos palackok,
– boros-, sörös- és szörpös üvegek,
– bébiételes, illetve konzerves üvegek.

Fontos! Nem gyűjthető ezekben az edényekben:
– ablaküveg, tükör,
– fénycső, izzó, hőálló üvegtál,
– gyógyszeres üvegek, szemüveg,
– porcelán, kerámia,
– járművek szélvédői, képcsöves hulladékok.

A fentiekhez kapcsolódó hasznos információ, hogy hulladékról szóló törvény értelmében a legalább 300 m² alapterületű üzleteknek kötelező biztosítaniuk az általuk forgalmazott termékek csomagolásából származó, szennyeződésmentes csomagolási üveghulladék átvételét. Ez azt jelenti, hogy bizonyos nagyobb üzletekben is leadhatók az üres üvegpalackok, befőttesüvegek és egyéb csomagolási üvegek – ezáltal még több lehetőség áll a lakosság rendelkezésére a környezettudatos hulladékkezelésre.

Eger önkormányzata köszöni a lakosság együttműködését, és arra biztat mindenkit, hogy továbbra is tudatosan és felelősen éljen a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségével – ezzel is hozzájárulva városunk tisztaságához és fenntarthatóságához.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.