Lépjen kapcsolatba velünk

Kis híján elmarad az Agria Nyári Játékok – idén mindössze az Egri Csillagok musicalt mutatják be

Agria Nyári Játékok

Kis híján elmarad az Agria Nyári Játékok – idén mindössze az Egri Csillagok musicalt mutatják be

Ez a cikk több, mint 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A szervezők nem részletezték az okokat, így csak találgatni lehet, hogy idén miért nem a megszokott formában jelentkezik a három évtizedes múlttal bíró Agria Nyári Játékok.

Szomorúan tudatjuk Önökkel, hogy az évtizedek óta megrendezésre kerülő Agria Nyári Játékok országos színházi fesztivált a szokott módon nem tudjuk megvalósítani. – írják közleményükben a szervezők az eseménysorozat közösségi oldalán, de az azért némi vigaszra adhat okot, hogy így sem marad teljesen szórakozás nélkül a közönség.

Mint írják,

Azonban nem telhet el a nyár a kultikus Egri csillagok történelmi musical nélkül!

Kiemelték: – A nézők idén is részesei lehetnek a felejthetetlen élménynek augusztus 2-án (esőnap aug. 3.) 20 órától az Egri várban. Jegyek válthatók az egri Tourinformban, valamint online az In Time oldalon.

A szervezők azt kérik a közönségtől, hogy akiknek velük együtt fontos még a kultúra, a hagyományok és várvédő hőseink emlékének tisztelete, vásároljanak jegyet az előadásukra. Mindezzel együtt reményüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy jövőre újra egy teljes nyári évaddal örvendeztethetik meg a közönséget.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.