Lépjen kapcsolatba velünk

Újabb színfolttal bővül az egri belváros – brunchozó nyílik a Széchenyi utcán

502469857 10226235276772276 4052805823765949969 n

Újabb színfolttal bővül az egri belváros – brunchozó nyílik a Széchenyi utcán

Ez a cikk több, mint 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hugo Brunch & Bakery néven új vendéglátóhely nyílik holnap a Széchenyi István utca 8. szám alatt. A megnyitó már önmagában vonzó lehet, hiszen az első 200 vendég ingyen reggelit kap ajándékba.

A vendéglátóhely a korábbi Mood Étterem és Kávézó helyén nyílik meg kedden. A hírt kiszúró Egri Napok Blog szerint ez azért lényeges információ, mert aki már járt itt, ő tudja, hogy az egri belváros viszonyaihoz képest kifejezetten nagyméretű üzlethelyiségről van szó.

A nyilvántartás szerint a Hugo 156 négyzetméteres alapterülettel és 70 fős befogadóképességgel várja majd a vendégeket.

Bár a pontos kínálatról még nem árultak el részleteket, annyi már biztos, hogy reggelizőként, pékségként és bárként is működik majd a hely. Ezek közül valószínűleg a pékség profil különösen erős lesz, hiszen az üzemeltető a Rádi Pékség Sütőipari Kft.

Az egykori illatszer bolt, majd különböző vendéglátóhelyek helyén történő nyitás azért is pozitívum a belváros életében, mert az utóbbi időszakban a mérleg nyelve mintha a Dobó tér irányába billent volna el a vendégváró helyek számát illetően, mellyel több alkalommal is példálóztak már az egri közélet szereplői, mintegy aggodalmuknak hangot adva.

Ami biztos, hogy ezzel megtörni látszik az a legenda, hogy a turisztikai értelemben vett belváros kizárólag a Dobó térből áll, abban pedig csak bízni tudunk, hogy a különféle turkálók és tucattermékeket árusító üzletek nyitása helyett egyre több hasonló hírről tudunk majd a jövőben beszámolni.

Fotó: Szinok Gábor

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.