Az Egri Bor Ünnepe méltó folytatása az Egri Bikavér Ünnepnek, a fesztivál továbbra is az egri nyár legnagyobb eseménye és az ország egyik legismertebb borgasztronómiai fesztiválja.
Mindez nagy felelősség számunkra, hiszen azt szeretnénk, hogy az esemény révén még nagyobb figyelmet kapjon ez a csodás borvidék és mindenki, aki azért dolgozik, hogy az egri borok még szélesebb körben legyenek ismertek. A rendezvény fontos célja, hogy a borfogyasztók és a borászok közötti közvetlen kapcsolatot támogassa, valamint még több ember figyelmét fordítsa Eger és környéke gazdag kulturális és épített örökségére. Ebben az évben is három napos lesz a borünnep, amely rengeteg gasztronómiai élményt, ingyenes koncertet, kulturális és családi programot tartogat majd a látogatóknak. Az Egri borvidék legjobb borászai ismét sok-sok különleges nedűvel várják a vendégeket, a kitelepülő éttermek csúcsséfjei pedig egyedi ételkülönlegességekkel készülnek.

Két színpadon több mint 20 koncert és kulturális előadás lesz az idei borünnepen. Az Egri Bikavér Színpadon többek között fellép a Hungarian Rhapsody, a Random Trip, koncertezik a Kelet Brass Band, a Honeybeast, a Melody Maker, valamint lesz Get Funky Party, borlovag avatás és igazi különlegességként az Egri Szimfonikus Zenekar „Szimfonikus táncok a fák alatt – Brahmstól Joplinig” produkciója. Az Egri Csillag Színpadon sok más formáció mellett fellép Grabovski, Trampúr, Elefánt, a Hétéltű, Loophia, a Gorg és Benzol, a Király Halott, valamint a Biankahaidu és a Kisbetűs Ünnepnapok is. Ebben az évben is lesz traktorok és veterán járművek kiállítása és a szombati napon felvonulása.
Hiszünk abban, hogy az ilyen események révén egyre többen fedezik fel az Egri borvidék különlegességeit és értékeit, de a legbüszkébbek továbbra is arra vagyunk, hogy a borünnep már rég túlnőtt azon, hogy a borászokat, szőlészeket, az egri bort ünnepeljük, hiszen ez a rendezvény családok, ismerősök, barátok rendszeres találkozóhelyévé vált. Egy olyan hellyé, ahol nem az ellentétek, hanem a közös élmények, emlékek számítanak, ahol közelebb kerülhetnek egymáshoz olyan emberek is, akik egyébként lehet, hogy nem is szívesen beszélgetnének egymással. Az előző év tapasztalatai alapján új struktúrával, költségtakarékosabban, egyes programelemeket új megvilágításba helyezve, míg másokat hátrébb sorolva, de mindenképpen újrafogalmazva képzeljük folytatni a Borünnep szép hagyományát, azonban az Érsekkertbe kilátogatóknak továbbra is az Egri borvidék legjobb nedűi és a környék legjobb éttermeinek ételei jelenthetik majd a garantált borgasztronómiai élményt.

Miben különbözik a hasonló borgasztronómiai fesztiváloktól az Egri esemény?
Az Egri Bor Ünnepén Magyarország első védett eredetű borának, a „Hungarikum” Egri Bikavérnek és fehér párjának, az Egri Csillagnak, valamint az Egri védett eredetű boroknak a népszerűsítése valósul meg, hiszen a rendezvény kiemelt figyelmet fordít a kulturált borfogyasztás, a fogyasztóval való közvetlen találkozás, a gasztronómia, az étel és a bor, illetve a kultúra kapcsolódási pontjaira. A rendezvény komplex művészeti és gasztronómiai fesztivál, hiszen régi és közkedvelt hagyománya a Borünnepnek, hogy zászlósborainkhoz Eger és a környék legjobb konyhái elkészítik az egyedi alkalomra komponált ételkülönlegességeiket, melyhez a sokszínű magyarság népi kultúrájának, hagyományainak bemutatása, a kóstolási lehetőségek mellett komoly művészeti élményt is nyújt. A szőlő- és bortermelők védőszentjének napja alkalmából díjazzuk a legjobb borokat készítő borászokat, megválasztjuk az év legjobb szőlő- és bortermelőjét, borgasztronómusát, illetve indokolt esetben átadásra kerül mintegy életműdíjként az Eger Szőlő és Borkultúrájáért érem is. Vasárnap délelőtt a Szent Donát dűlőben „Donát bátyóhoz” a jó termésért, a rossz időjárás és a jégesők elkerüléséért elhangzó fohász több évszázados szép hagyománya évről évre egyre több embert vonz. Az idei évben is sok szeretettel és felejthetetlen borgasztronómiai élményekkel várjuk kedves vendégeinket.
Bővebb információk, a részletes program, illetve hamarosan az étel- és italkínálat a fesztivál Facebook-esemény oldalán olvasható.

A Bikavér Ünnep kiállító borászatai 2025
1, Académia Birtok (EKKE)
2, Daróczi Vinotéka
3, Egedi Bormíves tanya
4, Eger Soul Borászat
5, Egri Korona Borház
8, Gróf Buttler Borászati Zrt.
9, Havas és Timár Pincészet
10, Juhász Péter Pincészete
11, Juhász Testvérek Pincészete
12, Oczella Szőlőbirtok és Pincészet
13, Petrény Pincészet
14, Simon Pincészet
15, Stumpf Pincészet
17, Soóváry Családi Szőlőbirtok és Borászat
19, Thummerer Pince
21, Torma Pince
22, Uria Grassi
23, Varga Pincészet
25, Vincze Béla Pincészete

PROGRAMOK:
EGRI BIKAVÉR SZÍNPAD
július 10. csütörtök
19.00 MEGNYITÓ ÜNNEPSÉG ÉS DÍJÁTADÁS
20.00 HUNGARIAN RHAPSODY KONCERT – Queen Tribute
22.00 RANDOM TRIP KONCERT – Wolf Kati, Vavra Bence, MC Kemon (Irie Maffia), Nagy Kristóf (7s), Delov Jávor, DJ Q-Cee
július 11. péntek
17.30 A CSILLAGSZEMŰEK EGRI TAGOZATÁNAK BEMUTATÓJA
20.00 KELET BRASS BAND KONCERT
21.20 A BORÜNNEP LEGJOBB BORAINAK ÉS LEGJOBB ÉTEL-BOR PÁROSÍTÁSÁNAK KIHIRDETÉSE
22.00 HONEYBEAST KONCERT
23.30 DJ. RICHMONDE
július 12. szombat
19.00 AZ EGRI BIKAVÉR LOVAGREND BORLOVAG-AVATÁSI CEREMÓNIÁJA
20.00 GET FUNKY PARTY
21.00 MELODY MAKER KONCERT
23.00 GET FUNKY PARTY
KÜLÖNLEGES KONCERTÉLMÉNY
július 12. szombat
18.00 SZIMFONIKUS TÁNCOK A FÁK KÖZÖTT – EGRI SZIMFONIKUS ZENEKAR
Brahmstól Joplinig
Helyszín: a kültéri fitness park mögött, a fák alatt
EGRI CSILLAG SZÍNPAD
július 10. csütörtök
18.45 BIANKAHAIDU (szóló)
19.50 TRAMPÚR
21.30 KISBETŰS ÜNNEPNAPOK
július 11. péntek
19.15 GRABOVSKI
20.45 LOOPHIA
22.30 ESTI KORNÉL
július 12. szombat
18.00 SZÖVEGTRAFIK IRODALOM ÉS SLAM POETRY
19.15 HÉTÉLTŰ
20.45 GORG & BENZOL
22.30 A KIRÁLY HALOTT
EGYÉB PROGRAMOK:
július 10-11-12. csütörtök, péntek, szombat
16.30 HOFHERR TRAKTOR INDÍTÁS (minden nap a Kemény Ferenc Sportcsarnok főbejáratánál)
július 12. szombat
18.00 Traktorok és Veterán járművek felvonulása Eger belvárosában
július 13. vasárnap
11.30 SzENT Donát Ünnepség a SzENT Donát szobOrnál – az Egri Borbarát Hölgyekkel, az Egri Fertálymesterekkel, Borlovagrendekkel a Donát dűlőben
Könyörgés a jó termésért Szent Donát közbenjárására, az Egri Vitézek Dalkör műsora.
A rendezvény ideje alatt:
Kézműves vásár
A rendezvény pénteki és szombati napján 14.00 és 19.30 óra között „Bikavéradást” szervezünk a Kemény Ferenc Sportcsarnokban, amelyre személyi igazolványát és eredeti TB-kártyáját feltétlenül hozza magával!
Magyar gyártású motorkerékpárok, muzeális traktorok és régi járművek kiállítása a Körcsarnok és a Hadnagy út közötti területen, a gesztenyefák között.
A belépés ingyenes, kóstolópohár az információs faházakban vásárolható, a fogyasztott italok és ételek ára helyszínenként fizetendő!
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
A rendezvény Eger Város Hegyközsége és az EVAT Zrt. Rendezvényszervezési divíziója szervezésében valósul meg, Eger MJV Önkormányzata és az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa támogatásával.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














