Az Egri Szimfonikus Zenekar vezetője épp a 30 évvel ezelőtt Strauss-est apropóján érkezett Egerbe, a szimfonikusok meghívására. A kerek évforduló alkalmat ad arra, hogy az első koncert darabjai közül is újra hallhasson néhányat a közönség.
Az Eger Sikeréért Egyesület szervezésében újra Strauss-est lesz a Kis-Dobó téren vasárnap 19 órától. Közreműködik: Benedekffy Katalin és Boncsér Gergely operaénekesek, valamint az Egri Szimfonikus Zenekar.
Strauss-est: nagy esemény a Kis-Dobó Téren
Vezényel: Szabó Sipos Máté, akit a remek program apropóján kérdeztünk.
– Örülünk, hogy folytatódik a hagyomány. Amikor a 30 évvel ezelőtti ötletgazda Cseh házaspár nyugdíjba vonult, szünetre ment a Strauss-est, de két év kihagyás után az Eger Sikeréért Egyesület felkarolta a programot. Reméljük, hogy az egri közönség újabb 30 évre gazdagodik egy remek kulturális lehetőséggel.
– A koncert előtt már biztosan mindennel elkészültek.
– Folyamatosak voltak az egyeztetések már korábban, mostanra természetesen minden összeállt, és a próbák folyamatával is jól állunk.
– Mi lesz repertoáron?
– Régi és új muzsikákat is hallhatunk. Éppen 30 évvel ezelőtt, a Struss-est apropóján jöttem Egerbe, az Egri Szimfonikus Zenekar meghívására, így az első koncert darabjai közül is beválogattunk a műsorba. Johann Strauss születésének 200. évfordulója mellett Huszka Jenő 150 éves és Jókai Mór 200 éves jubileuma is szolgáltat ötleteket, témákat a műsor összeállításához. Egy nagyon hangulatos este ígérkezik, amelyre szeretettel várunk mindenkit!
A Strauss-est előzeteseként Benedekffy Katalin operaénekest is kérdeztük:
Strauss-est: Olaszországot idézi számomra az egri esemény – mondja a fellépő énekművész
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












