Szakmai látogatást tett Egerben a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. delegációja, élén Csordás László ügyvezetővel. A vendégeket Eged István Renátó, a Városgondozás Eger Kft. ügyvezetője fogadta, és közösen járták végig a város legjelentősebb városüzemeltetési helyszíneit – írja közleményében a cég.
A program részeként a miskolci szakemberek megtekintették a Városgondozás Eger Kft. Homok utcai telephelyét, ahol a cég gépparkját és működésének infrastrukturális hátterét ismerhették meg. A látogatás folytatásaként bejárták az Érsekkertet, ahol megcsodálták Magyarország 2024-es Év Fáját, a híres öreg platánt, valamint megtekintették a park szökőkútjait is.
A vendégek külön figyelmet szenteltek a Kossuth Lajos utcai hídnak, amelyet idén először virágládák és színes muskátlik díszítenek, látványos, esztétikai értéket adva a városképnek.
A találkozó során a két társaság vezetői és szakemberei városüzemeltetési tapasztalataikat osztották meg egymással, érintve többek között a zöldfelület-gondozás, öntözés, köztisztaság és fenntarthatóság kérdéseit. A látogatás célja az volt, hogy a két hasonló profilú önkormányzati cég jó gyakorlatokat cseréljen, és közösen gondolkodjanak a városüzemeltetési munka fejlesztési lehetőségeiről.
A felek megállapodtak abban, hogy a most kialakított kapcsolatot hosszú távon is fenntartják, és a jövőben is számítanak egymás szakmai tapasztalataira – a közszolgáltatások minőségének folyamatos javítása érdekében.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













