Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Erik, Alexandra

Sötét
Fény

Elhunyt Schmuck Andor

Schmuck andor

Elhunyt Schmuck Andor

Ez a cikk több, mint 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A politikus 54 éves volt. Schmuck Andor több mint négy hónapja jelentette be, hogy súlyos betegséggel küzd. Mint kiderült, a politikus életmentő kezelésre szorult, amit már elkezdett, csak a TV2 show-műsora miatt szakította félbe átmenetileg.

Az Index információi szerint 54 éves korában meghalt Schmuck Andor. A politikus hónapokkal ezelőtt közölte, hogy súlyos betegséggel küzd. 

Persze, az ember megijed, aztán nem foglalkozik vele. Voltak olyan pillanatok, amikor az ember úgy érezte, most már jöhet a csodadoktor, a sámán vagy bármi más, aztán eljött ez a gyönyörű nap, ahol világossá és egyértelművé vált, hogy csodák vannak. Jelen pillanatban itt még nem tartunk

– nyilatkozta még egy hónappal ezelőtt a Tények Pluszban Schmuck Andor, aki szerint ezen a ponton minden lehetőséggel számolni kell. A politikus életmentő kezelésre szorult, amit csak a TV2 show-műsora miatt szakított félbe átmenetileg.

Nem tekintették semlegesnek a terápiát, mivel reagált, megyünk tovább ezen az úton. Hazudnék, ha azt mondanám, mindenféleképpen pozitív végkifejlet felé haladunk, de ezen vagyunk

– tette hozzá.

Az MSZP-től a Tisztelet Társaságáig

Schmuck Andor 1970. szeptember 2-án született Budapesten. Politikai pályafutását a Magyar Szocialista Pártban (MSZP) kezdte, ahol 1994 és 1998 között Budapest IV. kerületének (Újpest) önkormányzati képviselője volt. 2001-ben kilépett az MSZP-ből, majd 2012-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) ügyvezető elnökévé választották. 2024-ben Budapest V. kerületének polgármesteri székéért is harcba szállt, bár a választást nem nyerte meg.

Schmuck Andor legnagyobb és legmaradandóbb alkotása a Tisztelet Társasága volt, amelyet több mint két évtizeddel ezelőtt alapított azzal a céllal, hogy támogassa és közösségbe szervezze az idősebb korosztályt Magyarországon. A szervezet politikai pártoktól függetlenül működött, állami támogatás nélkül, önkéntes alapon.

A Tisztelet Társasága országosan több mint 170 ezer szimpatizánst számlált, akik aktívan részt vettek a szervezet programjaiban és rendezvényein. 2024 szeptemberében a Margitszigeti Szabadtéri Színházban ünnepelték fennállásuk 20. évfordulóját, ahol több mint ezer nyugdíjas vett részt.

Schmuck Andor sokoldalúságát mi sem bizonyította jobban, mint hogy Zámbó Jimmy személyi menedzsereként is tevékenykedett 2000-ben, az énekes életének utolsó hónapjaiban.

Emellett több televíziós műsorban is szerepelt: részt vett a Farm VIP-ben, a Hal a tortán című vetélkedőben, és 2025-ben A Nagy Duett című zenés show-ban is feltűnt.

Média-tanácsadóként három vállalatnál is dolgozott, ahol szakmai tanácsokkal látta el őket a médiakommunikáció és marketingstratégiák terén. Két könyvet is írt: az egyik a politikai életben szerzett tapasztalatairól, a másik a modern párkeresés világáról szólt.

Schmuck Andor életében kétszer házasodott meg – mindkét alkalommal rendkívül gyorsan, 10, illetve 14 nappal a megismerkedés után. Mindkét házassága válással végződött. Gyermeke nem született, és az utóbbi években egyedülálló volt. Egyik esküvőjét a Vidám Parkban tartotta, ahol több mint ezer vendéget látott el virsli- és vattacukor-kínálattal, miközben a vendégek éjfélig dodzsemeztek.

2025 márciusában A Nagy Duett harmadik élő show-jában sokkoló bejelentést tett: „Életmentő kezelésem elkezdődhet, egy új nagy duettet kezdek én és a betegségem, aztán meglátjuk, meddig jutunk.”

A pontos diagnózist soha nem hozta nyilvánosságra – számolt be róla az index.hu.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.