Kilencvennégy újonc tűzoltó július 11-én ünnepélyes keretek között tett esküt a katasztrófavédelem központi szervének épülete előtt. Öten közülük Heves vármegye tűzoltói állományát erősítik mától, egyikük a hatvani, négyen pedig az egri hivatásos tűzoltó-parancsnokságon kezdik meg szolgálatukat.
Huber Ádám, Pável Krisztián, Horváth Krisztián, Csabai Sebestyén és Kovács Kristóf őrmestereket a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője és szakmai elöljárói fogadták július 14-én délelőtt.
Szunyog Zoltán tűzoltó ezredes, a szervezet igazgatója köszöntötte az újoncokat elsőként. Elmondta, hogy a tűzoltói egyenruhához méltó hozzáállás mind szolgálatteljesítéskor, mind az életben fontos, hiszen ezen hivatás gyakorlóinak az állampolgárok védelme az elsődleges feladatuk. Beszéde végén sok sikert kívánt a tanuláshoz, melyhez a tapasztaltabb társaik segítsége elengedhetetlen lesz.
Ezt követően az őrmesterek és a tűzoltósági szakterület vezetői mind bemutatkoztak, röviden beszámoltak eddigi életútjukról és hogy miért választották a tűzoltói hivatást. A fogadás végén az újonc tűzoltók parancsnokaikkal a szolgálati helyükre távoztak, ahol már a beavatkozói állomány tagjaiként vonulnak majd tűzesetekhez, illetve műszaki mentésekhez.
Fotó: Nagy Csaba tű. szds. – Heves VMKI
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














