Péntek hajnalban szokatlanul hangos jelenet zavarta meg a csendet Eger egyik forgalmas töltőállomása környékén.
A városban népszerű OMV benzinkúton dulakodás, kiabálás, majd rendőrségi intézkedés adott okot a figyelemre.
A történtek híre először a közösségi médiában terjedt: egy helyi Facebook-csoportban egy felhasználó érdeklődött az éjszaka történtekről, utalva a verekedésre és a helyszíni rendőri jelenlétre. A kommentelők ugyan többféle feltételezéssel éltek, de konkrétumokat nem tudtak. A hivatalos tájékoztatás azonban hamarosan megérkezett.
A Heol.hu megkeresésére Soltész Bálint, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette: július 18-án, pénteken hajnalban, nem sokkal 4 óra előtt két kisebb csoport – egy négyfős társaság és egy háromfős csapat– szóváltásba keveredett a benzinkút területén. A szóváltás gyorsan tettlegességig fajult, és a hét személy között verekedés tört ki.
Az incidens során az egyik résztvevő könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrök az eset után mind a hét férfit előállították az Egri Rendőrkapitányságra, és garázdaság bűntette miatt indítottak eljárást velük szemben.
A benzinkút környéke nem először ad helyet hasonló konfliktusoknak – a lakosság régóta jelzi, hogy az éjjeli órákban gyakoriak az ott bandázó fiatalok, akik olykor hangoskodással vagy konfliktusos helyzetekkel zavarják meg a közrendet.
Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














