A Városi Civil Alap pályázati támogatásának köszönhetően új autóval bővült a Felsővárosi Polgárőrség eszközparkja. Péntek délután sajtótájékoztató keretében mutatták be az új járművet a Felsővárosban.
Az önkéntesek 2023 októberében kezdték meg szolgálatukat Eger utcáin, Felnémet és Lajosváros térségében. Az elmúlt időszakban a polgárőrök közel 3000 órát teljesítettek a város közbiztonságának javítása érdekében, csupán az idei Borünnep alatt több mint 450 órát dolgoztak.
Molnár Tibor, az egyesület elnöke elmondta:
az indulás óta több mint 6500 kilométert tettek meg – eleinte saját járműveikkel, valamint a megyei rendőr-főkapitányság által biztosított Opellel. Most azonban egy 7 személyes Ford Tourneo állt szolgálatba, amelyet a pályázati forrásnak köszönhetően szerezhettek be.
A gépjármű tágas és praktikus kialakítása révén hosszú távon segítheti a polgárőrök munkáját.
Az eseményen jelen volt Dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő is, aki rámutatott: a lakosság biztonságérzetét számos tényező befolyásolja,
különösen a lakótelepi városrészekben fontos, hogy az ott élők nyugodtan érezzék magukat.
Hozzátette, hogy sajnálatos módon tavaly emelkedett a vagyon elleni bűncselekmények, valamint a garázdaság és rendzavarás esetszáma.

Vágner Ákos polgármester megerősítette:
az önkormányzat is érzékeli a közbiztonsági kihívásokat, ezért az egyik prioritásuk a rendőrség támogatása – idén például 20 millió forinttal járulnak hozzá a közterületi jelenlét fokozásához.
Kiemelte továbbá, hogy a város kamerarendszere folyamatosan fejlődik, és a Felsővárosban is bővítések várhatók. A közterület-felügyelet létszámának növelése is cél, az erre kijelölt szervezet már önálló irodaként működik az önkormányzaton belül.
Elhangzott: nagy szükség van azokra a fiatalokra, akik szabadidejüket áldozzák arra, hogy jelen legyenek a város forgalmasabb pontjain, megelőzve ezzel a problémákat. A kormányzat igyekszik támogatni ezt a munkát lehetőségeihez mérten. Elhangzott az is, hogy a Versenyképes Járások Program keretében olyan kamerarendszer kialakítása van folyamatban, amely járási szinten figyeli majd a közutakat. Az önkormányzat emellett forrást biztosít a polgárőrség számára, és irodát is rendelkezésükre bocsátott a hatékony működéshez.

Kiváló együttműködés a rendőrség és a polgárőrség között
Soltész Bálint, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hangsúlyozta: kiváló a kapcsolat a rendőrség és a Felsővárosi Polgárőrség között, amely fontos szerepet tölt be a bűnmegelőzésben. Mint mondta, a közös szolgálatok során a polgárőrök lelkiismeretesen dolgoznak, sokszor késő estig, így közösen járulnak hozzá a város biztonságának fenntartásához.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











