A tavaly, U14-es korosztályban megszerzett magyar bajnoki cím után idén sem maradt érem nélkül M. Kiss Márton, valamint egyesülete, az Egri Városi Sportiskola.
Marci az idei évadban a fiú vonalon kiváló munkát végző fővárosi Strandröplabdázásért Sportegyesület játékosával, Pelle Botonddal alkotott párost az U16-os korosztály legmagasabb szintű hazai versenysorozatában.
A magyar bajnoki címről döntő, július 19–20-án megrendezett versenyre a Pelle–M. Kiss duó remek formában érkezett: a megelőző országos fordulók során kétszer is a dobogó legmagasabb fokára állhattak (Csopak és Tata), míg egyszer, Nyíregyházán, csak a forduló döntőjében szenvedtek vereséget.
A Budapest Beach Arénában rendezett, 16 csapatos országos döntőben a csoportmérkőzések során, valamint a negyeddöntőben is hibátlanul szerepelt a Pelle–M. Kiss páros. A vasárnap kora délutáni elődöntőben – kissé váratlanul – azonban kizökkentek az addig rájuk jellemző játékritmusból. A nyitásfogadásban, a támadáselőkészítésben és a befejezésekben is több hibát vétettek, amit a későbbi bajnok Mándi–Rubinstein páros (Beach Sport Kft.) pontos, fegyelmezett alapjátékkal kihasznált.
Az elvesztett elődöntőt követően a természetesen csalódott egri–fővárosi duónak időre volt szüksége a sorok rendezésére. Ez azonban sikerült: a bronzmérkőzésen játszmahátrányból fordítva végül megérdemelten állhattak fel a dobogó legalsó fokára.
Az országos bajnoki sorozatban megszerzett két arany- és egy ezüstéremért, valamint a döntőben elért harmadik helyért köszönet illeti a Strandröplabdázásért Sportegyesületet az együttműködésért – külön elismeréssel Oláh Zsoltot, aki edzőként segítette a fiatalokat a közös felkészülés során.
Forrás: Agriasport
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











