Hihetetlen történet látott napvilágot Egerben: egy 18 éves fiatal úgy döntött, hogy a szórakozóhely zaja helyett inkább barátja autójába vonul aludni. Aztán hozott egy nagyon rossz döntést.
Az Egri Járási Ügyészség tájékoztatása szerint az eset még januárban történt, amikor a gyanúsított egyik éjszaka Eger belvárosában bulizott. Miután elfáradt, elkérte barátja autójának kulcsát, hogy abban pihenjen meg. De a buli zajai a jármű belsejébe is behallatszottak, így a fiatal úgy döntött: elviszi az autót a közeli benzinkútra, hátha ott nyugalmat talál.
Csakhogy mindezt a tulajdonos engedélye nélkül tette. A rendőrség helyszínelésén készült képen jól látható a jármű, amellyel a rögtönzött „pihenőút” történt.
A tulajdonos feljelentést tett, de később – a gyanúsítottal együtt – kérvényezte az ügy közvetítői eljárásra utalását. Mivel minden jogi feltétel adott volt, az ügyészség az eljárást hat hónapra felfüggesztette.
Ha a feleknek sikerül megegyezniük, és teljesítik a közvetítői megállapodást, a büntetőeljárás megszűnik. Ha azonban nem jutnak dűlőre, vádemelés következik.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














