Lépjen kapcsolatba velünk

Győztes egri bajnoki szezonkezdés

Brukrane

Győztes egri bajnoki szezonkezdés

Ez a cikk több, mint 1 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Jól indult az Eger SE számára a 2025/26-os szezon. Az ózdi pontszerzés után az első hazai bajnokin 2-1-re nyerte az ESE a DVTK II. ellen.

A Magyar Kupában is sikerült venni az első gyöngyösi akadályt. A hétközi találkozón már az 5. percben megszerezték a vezetést a hazaiak Boros Gábor 11-esből elért góljával. A helyzetek továbbra ia bőven voltak a DVTK kapuja előtt, de nem sikerült növelni az előnyt. Fordulás után a 61. percben egyenlített a borsodi együttes Vass László révén. A 67. percben csereként beálló Giber Attila a 70. percben újra előnyt szerzett a hazaiaknak. A hajrában a 86. percben az egri Hegedüs Levente. piros lapot kapott. Bukrán Erik bravúrjainak is köszönhetően az eredmény már nem változott értékes 3 pontot szerzett Simon Antal edző együttese – számolt be róla az agriasport.hu.


NB III., Észak Keleti csoport, 2. forduló
Eger SE – DVTK II F4R 2-1 (1
-0)

Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion, V.: Linn Kevin (Molnár István, Vargha Tamás).
Eger SE: Bukrán E. – Barócsi B., Farkas B., Valkay R., Zvara D., Jónyer K., Boros G., Paizs J., Major E., Kis-Orosz M., Kispál T. Vezetőedző: Simon Antal.
DVTK II F4R: Bánhegyi B. – Balog K., Szlifka Zs., Kiss B., Varga M. – Macsó M., A. Karnitskiy., Kiss L., Kovács K. – Vass L., N. Krone. Vezetőedző: Vitelki Zoltán.

Csere: Macsó M. helyett B. Furedtskyi a 46., Kovács K. helyett I. Stavinchuk a 46., Balog K. helyett Bacsa B. a 46., Barócsi B. helyett Giber A. a 67., Farkas B. helyett Briz Cs. a 67., Zvara D. helyett Hegedűs L. a 67., Boros G. helyett Kelemen B. a 67., Paizs J. helyett Balázs P. a 67., A. Karnitskiy helyett Gyebróczki D. a 75., Varga M. helyett Purzsa X. a 82. percben.
Sárga lap: B. Furdetskyi az 56., Kispál T. a 81., Bukrán E. a 90+2. percben.
Piros lap: Hegedűs L. a 86. percben.
Gólszerző: Boros G. (11-eswből 1-0) az 5., Vass L. (1-1) a 61., Giber A. (2-1) a 70. percben.
Mesternérleg
Simon Antal:
 – A találkozó elején egy tizenegyesből szereztünk vezetést, emellett azonban az első félidőben számos olyan szituáció volt, amikor az ellenfél védelme mögé kerültünk. Helyzeteket teremtettünk, amelyekből minimum egy gólt még szereznünk kellett volna. Ehhez képest a második játékrészben egy védekezési hibából egyenlített a Diósgyőr. Egy szerencsés góllal visszavettük a vezetést, de a lefújásig nyílt maradt az összecsapás. Úgy érzem, saját magunknak tettük nehézzé ezt a kilencven percet.

Vitelki Zoltán:
 – Az első félidőt odaadtuk az ellenfélnek, ami nagy tanuljág a jövőre nézve. A fordulás után megvoltak a lehetőségeink: nyomott a csapat, a fiúk mindent megtettek annak érdekében, hogy legalább egy ponttal zárjuk ezt a hétközi fordulót. Sajnálom, hogy hamar büntetőhöz jutott az Eger, és hogy ilyen gólokat kaptunk. Annak viszont örülök, hogy a második félidőben volt tartása a csapatnak, ez mindenképpen pozitívum a jövőre nézve. Ezzel a meccsel szerda este még lehet foglalkozni, csütörtöktől azonban már a hétvégi, fontos mérkőzésre készülünk.

További eredmények:

Putnok FC – Tiszaújváros 3–0
FC Hatvan – Cigánd SE 1–5
Tarpa SC – Gödöllői SK 2–2
Debreceni VSC II– Debreceni EAC 2–0
Kisvárda II– Sényő 4–0
Nyíregyháza II– Tiszafüredi VSE 2–3
Füzesabony SC–Ózd-Sajóvölgye 0–0

KÖVETKEZIK. augusztus 10 vasárnap, 17.30: Eger SE – Füzesabony.

FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL