Lépjen kapcsolatba velünk

Egerben mutatják be Anton Carl Fischer kötetét a szkíta-szarmata nevekről

Eger könyvtár

Egerben mutatják be Anton Carl Fischer kötetét a szkíta-szarmata nevekről

Ez a cikk több, mint 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Bródy Sándor Könyvtár szeptember 11-én, csütörtökön 16 óra 30 perctől ad otthont Anton Carl Fischer A szkíta-szarmata nevek és szavak magyarázata a magyar nyelvből című kötetének bemutatójának.

Az eseményen köszöntőt mond Oláh István, a Magyarok Világszövetsége Kárpát-medence Térségének elnöke, a kötetet pedig Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke mutatja be.

A könyv különlegessége, hogy eredetileg 1917-ben jelent meg Berlinben német nyelven, magyarul viszont csak 2024-ben vált elérhetővé a Magyarok Világszövetsége jóvoltából. A szerző, Anton Carl Fischer – magyar nevén Fischer Károly Antal – több, a magyar ősiséget kutató tanulmány szerzőjeként vált ismertté.

A rendezvényen elhangzik majd Dr. B. Nagy János, a Namuri Egyetem professor emeritusának értékelése is, aki szerint „A. C. Fischer könyve bebizonyította, hogy a szkíták és a magyarok ugyanazt a nyelvet beszélték”.

A bemutatóra a Bródy Szalonban kerül sor (Eger, Kossuth Lajos u. 16.), ahol a könyvtár munkatársai fotó- és videofelvételeket készítenek, amelyeket a pályázati dokumentációkhoz, valamint online felületeiken használnak fel.

Magyarok világszövetsége meghívó
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.