Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Teodóra

Sötét
Fény
Img 2445

Jó reggelt, Eger!

Szeptember 10. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Mutatjuk a friss és fontos napindító információat.

2025. szeptember 10., szerda


IIyen idő lesz ma

Délelőttől délnyugat felől újabb felhősödés várható, így az addigra szakadozottá váló felhőzet ismét egyre több helyen – legkésőbb a keleti, északkeleti harmadban is – záródik.

A déli óráktól nyugat, délnyugat felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, néhol zivatar.

Napközben megélénkül a délkeleti szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25, 31 fok között várható, de a Dunántúl csapadékos nyugati, délnyugati részein kevéssel 20 fok alatti értékek is előfordulhatnak. 

Egerben ma reggel 12, 13 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük


Névnap

Hunor, Nikolett, Edgár, Erik, Erika, Honóra, Honória, Honorina, Menodóra, Miklós, Mikolt, Nikol, Nikola, Nikolasz, Nikoletta, Noémi, Tardos, Zalán

A Hunor név eredete és jelentése

Török-magyar eredetű, a magyarok eredetéről szóló krónikák szerint Hunor és Magor a csodaszarvas rege hősei, akiktől a hun és magyar nép származik. Jelentése: hun, népnév.

A Hunor név jellemzése

Erős karakterrel bíró, aki szeret a dolgok élére állni és saját sorsát irányítani. Kissé pénzcentrikus, amiért képes feláldozni magánéletét.

A Nikolett név eredete és jelentése

A Nikolett név eredete: a görög Nikolaosz férfinév francia változatának női párja a Nikol, aminek ez a kicsinyítőképzős alakja. Férfi névpárja a Nikolasz (Miklós). Jelentése: „nép és győzelem” vagy „a nép győzelme”.

A Nikolett név jellemzése és elemzése

A Nikolett keresztnév viselője érzékeny, álmodozó, művészi hajlamokkal megáldott személyiség. Szerfelett igényli a harmóniát maga körül, a kapcsolataiban és társaságban is egyaránt a békességet keresi. Reakciói és gondolati igen gyorsak, azonban mások érzéseit lassabban, nehezebben érti meg, s olykor a szóban történő kifejezéssel is nehézségei adódhatnak. Olyan anyaszerep megteremtését kapta feladatául, amely nem követi szigorú rendben a tradíciókat, hanem mindig hordoz magában valamilyen különlegességet, egyediséget.

Kutya névnap:

Maja, Maya

Cica névnap:

Manci, Manyi

Hörcsög névnap:

Monga

Születésnaposok

1855 – Robert Johann Koldewey, német építész, régész, az ókori Babilon feltárója († 1925)

1860 – Márkus Emília magyar színésznő, a Szőke Csoda a Nemzeti Színház örökös és tiszteletbeli tagja († 1949)

1933 – Karl Lagerfeld német divattervező († 2019)

1936 – Fülöp Mihály kétszeres világbajnok tőrvívó († 2006)

1944 – Pogány Judit Kossuth-díjas magyar színésznő, a nemzet színésze

1955 – Kelemen Csaba magyar színész († 2020)

1960 – Colin Firth Oscar- és Golden Globe-díjas angol színész

1968 – Guy Ritchie angol származású rendező, forgatókönyvíró, Madonna férje volt

1971 – Huszárik Kata Jászai Mari-díjas magyar színésznő

1974 – Ryan Phillippe amerikai színész

2001 – Késely Ajna válogatott úszó

Miről híres a mai nap?

  • Az öngyilkosság megelőzésének világnapja 2003 óta

Ezen a napon történt

1846 – Elias Howe szabadalmaztatja a varrógépet.

1898 – Wittelsbach Erzsébet magyar királyné a Genfi-tó partján anarchista merénylet áldozatává válik

1919 – Az antant hatalmak aláírják Ausztriával a békeszerződést a franciaországi Saint-Germain-en-Laye kastélyában. Ennek értelmében Ausztria elismeri Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia és Jugoszlávia függetlenségét. A Lajtabánság Burgenland néven Magyarországtól Ausztriához kerül.

1939 – Kanada hadat üzen Németországnak.

1943 – A német csapatok megszállják Rómát

1961 – A Formula–1 olasz nagydíjon Wolfgang von Trips összeütközik Jim Clark versenyautójával, kocsija a tömegbe rohan és 13 néző mellett ő maga is a helyszínen életét veszti.

1989 – Szabad az út Magyarországról az NSZK-ba a NDK állampolgárai számára. E napon Horn Gyula külügyminiszter az MTV „A Hét” c. műsorában jelenti be a magyar kormány döntését: 24 órakor megnyitják a magyar határokat az eltávozni kívánó NDK állampolgárok előtt, azaz szabadon távozhatnak minden olyan államba, amely hajlandó számukra a be- vagy átutazást engedélyezni.

2008 – Svájc alatt megnyitják a Nagy Hadronütköztető gyűrűt, ami az emberiség eddigi legnagyobb fizikai kísérlete.

Ezek voltak a tegnap legfontosabb hírei

Hankó Balázs: sikeresen zárult a megújított tanár- és tanítóképzés modellprogramja
Letették a Mátrai Erőmű új erőművi blokkjának alapkövét Visontán
Eger ismét dobogós lett
Tíz tény az egri vár 473 éve kezdődött ostromáról
Eger ismét rangos eseménynek ad otthont hétvégén
Feszültségdús futamok és ámulatba ejtő lovasprogramok lesznek a Nemzeti Vágtán
Új funkciókkal bővül a KRESZ digitális tananyaga
Több ingatlanban is pusztítottak a lángok hétfőn
Ittasan ült robogóra
Pénteken újabb ritka égi jelenség lesz észlelhető

✨ A szerdai horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)


Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Szeptember 9. napja, kedd van. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli friss és fontos információk....

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Szeptember 8. napjával indul egy újabb hét. Jó reggelt, Eger! Máris mutatjuk a fontosabb napkezdő információkat....

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Végre hétvége. Jó reggelt, Eger! Máris mutatjuk a legfontosabb reggeli információkat. 2025. szeptember 6., szombat IIyen...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Máris hozzuk a friss és fontos napindító információkat. 2025. szeptember 5., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Szeptember 4. napjára ébredtünk. Csodás csütörtököt, Eger! Máris hozzuk a legfrissebb napkezdő információkat. 2025. szeptember 4.,...

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.