Lépjen kapcsolatba velünk

Hétvégére igazi strandidővel robban be az indián nyár

Eger Városháza nyár

Hétvégére igazi strandidővel robban be az indián nyár

Ez a cikk több, mint 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A holnapi lesz az utolsó hidegfront a héten, csütörtöktől erős felmelegedés jön, hétvégén 30 fok lesz.

Kedden egy hidegfront még átrobog fölöttünk, ezt követően egyre inkább egy anticiklon, majd hétvége felé előoldali helyzet határozza meg időjárásunkat. Délnyugat felől meleg, szubtrópusi eredetű légtömegek érkeznek fölénk, visszatér a nyár – írja előrejelzésében az Időkép.

A melegedés csütörtökön kezdődik. A reggel ugyan még hűvös lesz, a fagyzugokban 5 fok közelébe csökkenhet a hőmérséklet, de napközben már 21-26 fokig melegszik a levegő.

Pénteken már 24-29 fokos maximumokat mérhetünk, hétvégén pedig elérjük, vasárnap néhol egy-két fokkal meg is haladjuk a 30 fokot, így még egy strandolás is bőven beleférhet.

illusztráció
Még visszatér a 30 fok

Felhők alig lesznek az égen, pénteken és a hétvégén szinte az egész országban zavartalan lesz a napsütés. Az őszre legfeljebb a hajnali órákban helyenként megjelenő pára- és ködfoltok fognak emlékeztetni, de ezek napkeltét követően gyorsan feloszlanak.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Aktuális kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hogyan vásárolja meg a karácsonyi ajándékokat?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.