Lépjen kapcsolatba velünk

Megmenekült Gárdonyi Géza kedves fája!

Gárdonyi fa

Megmenekült Gárdonyi Géza kedves fája!

Ez a cikk több, mint 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Emlékház kertjében álló, több mint százéves, helyi védelem alatt álló keleti tamariska az elmúlt években rossz állapotba került, és még a kivágása is felmerült. Az önkormányzat, a Dobó István Vármúzeum és szakemberek összefogásának köszönhetően azonban sikerült megmenteni a különleges fát.

Kevés olyan különleges növény van Egerben, amely ennyire szorosan összefonódott volna városunk kulturális örökségével, mint a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum kertjében álló védett keleti tamariska. A fa közvetlenül az író házának tornáca mellett magasodik, és több mint egy évszázada őrzi a nagy mesemondó emlékét. Maga Gárdonyi is nagy szeretettel figyelte, gondozta kertjének növényeit, titkosírással írt „Természet Kalendáriumában” pedig számos bejegyzést hagyott hátra a tamariska virágzásáról és növekedéséről.

Az elmúlt években azonban aggasztóvá vált a fa állapota: törzse előrehaladottan korhadt, nem tudta önmagát megtartani, és vázágaival a szomszédos tuja, valamint az emlékház épülete felé dőlt. Felmerült a kivágás lehetősége is, de az önkormányzat és a Dobó István Vármúzeum mindent megtett azért, hogy a város értékes természeti és kulturális kincse fennmaradjon – írja honlapján az egri önkormányzat.

A Gárdonyi Kert faállományáról még 2024-ben készült favizsgálati jegyzőkönyv, amely részletesen leírta a beavatkozás szükségességét. Első lépésként a Platánium Kft. önkéntes felajánlásként elvégezte a fa korona-kurtítását és ideiglenes stabilizálását. Ezt követően – az önkormányzat megbízásából – Donáczi Szilárd favizsgáló és faápoló szakmérnök végezte el a szakszerű beavatkozásokat.

Ápolási jelentésében így fogalmazott:

Az ideiglenes támasztékokat eltávolítottuk és tartós, esztétikus támasztórendszerre cseréltük. A korhadt részeket óvatosan eltávolítottuk a védekezési zóna megóvása mellett. A gyökérnyakat kitisztítottuk és kavicssal dréneztük. A megújuló hajtásokat leválogattuk, a száraz ágakat és rossz állású ágakat eltávolítottuk. A védettséget jelző táblát helyreállítottuk és a területet feltakarítottuk.

A faápolási munka során nemcsak a tamariska stabilitását sikerült biztosítani, hanem hosszú távú életfeltételeit is javították. Donáczi Szilárd kiemelte: „Az elvégzett ápolás célja a fa hosszú távú megtartása, életfeltételeinek javítása volt a lehető legesztétikusabb módon.”

Ma a látogatók már egy biztonságosan megtámasztott, megfiatalított fa mellett sétálhatnak el, amely új hajtásaival a megújulás és kitartás szimbólumává vált. Bár továbbra is rendszeres ellenőrzést igényel, a gondos ápolásnak köszönhetően a „tamariszk” még sokáig őrizheti Gárdonyi Géza emlékét, és díszítheti az emlékmúzeum kertjét.

A fa a kert nyitvatartási idejében szabadon látogatható, így minden egri és a városba érkező vendég saját szemével győződhet meg arról, hogyan született újjá Eger egyik különleges természeti és irodalomtörténeti kincse.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Aktuális kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL