Lépjen kapcsolatba velünk

Újraindult a forgalom a Keleti pályaudvaron

Keleti pályaudvar

Újraindult a forgalom a Keleti pályaudvaron

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Keleti pályaudvar újra fogad és indít vonatokat, a pályaudvarra fokozatosan engedik rá a teljes forgalmat: a délutáni órákban először az egri, gyöngyösi és az elővárosi járatok forgalma tér vissza, ezt követik majd a távolsági járatok, hétfő reggeltől pedig immár teljes gőzzel üzemel ismét a Keleti – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója közösségi oldalán vasárnap kora délután.

Emlékeztetett arra, hogy a forgalom újraindítása elhúzódott, mert a pályaudvar újbóli áram alá helyezése során bizonyos váltók működésén állítani kellett. Jelezte, hogy felkészültek egy ilyen forgatókönyvre is, így az Országos Haváriaközpont azonnal életbe léptette a helyzethez legjobban illeszkedő ideiglenes forgalmi rendet.

A váltók beállítása azonban mostanra megtörtént: a pályaudvar újra fogad és indít vonatokat, sőt néhány perccel ezelőtt meg is érkezett az első vonat a Keletibe, 12:15-kor pedig elindult innen az első vonat, egy Szolnokra tartó Z60-as is” – írta vasárnap kora délutáni bejegyzésében a vezérigazgató.

A lépcsőzetesen visszatérő forgalommal párhuzamosan még közlekednek az erősítő és pótlóbuszok az érintett vonalak kiszolgálására, a részletekről a MÁVINFORM felületein adnak részletes és pontos tájékoztatást – tette hozzá.

A vezérigazgató ezt megelőző bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy a tervezett felújítási munkálatokat maradéktalanul elvégezték, de a Keleti pályaudvart nem tudták megnyitni vasárnap reggel.

Szombat este 23:30-kor a kollégáktól azt a tájékoztatást kapták, hogy a Keleti pályaudvaron minden munkálat befejeződött, a pályaudvar megnyitható, de valamikor a hajnali órákban olyan hiba keletkezett – mivel az állomás áramtalanítva volt egy hónapig – amelynek következtében az áram visszakapcsolásakor zavart tapasztaltak biztosító berendezéseknél.

Hegyi Zsolt elfogadhatatlannak nevezte, hogy az éjszaka közepén, a nyitás előtt néhány órával derült ki, hogy a pályaudvar hajnaltól nem tud vonatokat fogadni, de azt tartotta a legfontosabbnak, hogy mindenki eljutásáról gondoskodjanak.

Korábbi bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy biztos, technikai problémák mindig lehetnek, ezeket a kollégák el fogják hárítani. De azt, hogy vasárnap az utazások káoszba fulladjanak, azt nem tűrhetjük el. Ma mindenkinek az a feladata a MÁV-nál, hogy a megváltozott forgalmi rend körülményeinek megfelelően mindenkit célba juttassunk„.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hogyan vásárolja meg a karácsonyi ajándékokat?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.