Interaktív, játékos és gondolatébresztő természetvédelmi program várta az érdeklődőket az egri Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) a Kutatók Éjszakája alkalmából. A rendezvényen Szitta Emese life-coach és környezeti nevelő hívta fel a figyelmet arra, hogy mindannyiunk felelőssége a közvetlen környezetünk védelme.
Az előadás során olyan kérdések kerültek terítékre, mint: Mindent meg kell vásárolnunk? Lehetséges környezettudatosan élni a mindennapokban? – a résztvevők pedig hasznos tippeket és konkrét megoldásokat kaptak a fenntartható életmód kialakításához. Szitta Emese hangsúlyozta:
– „Mindannyiunk felelőssége a környezet megóvása, de itt az elmélet kevés, a tettek menthetik meg a Földet.”
A program arra is rávilágított, hogy a természetvédelem nem csupán egyéni feladat, hanem közösségi összefogást igényel. A szakértő szerint a fenntarthatóság nem feltétlenül jelent drasztikus életmódváltást:
– „Nem kell Mauglivá válnunk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a környezethez, hiszen rengeteg lehetőségünk van a tudatos életmód gyakorlására.”
A résztvevők megtanulhatták, hogy a fenntarthatóság sokszor apró dolgokon múlik – például a természetben fellelhető „kis szépségek” észrevételén, amelyek ösztönösen vezetnek környezettudatosabb döntésekhez.

A gyerekeket és felnőtteket egyaránt megszólító programon játékos formában ismerkedhettek meg a környezetbarát megoldásokkal: egy igaz-hamis kvíz keretében fedezhették fel a csomagolásmentes vásárlás előnyeit és a fenntarthatóság különféle lehetőségeit.
Füleczki István, az MCC regionális képviselet-vezetője hozzátette: az intézmény mind a 31 képzési központjában, a közel 8200 diáknak hirdették meg a Kutatók Éjszakáját. A programok célja, hogy az MCC diákjai és hallgatói még szélesebb körben ismerkedhessenek meg a tudományos világ sokszínűségével.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














