Október 20. napja, hétfő van. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak.
2025. október 20., hétfő
IIyen idő lesz a héten
Jellemzően felhős, olykor esős, szeles, de az átlagosnál enyhébb idő várható a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már 20 Celsius-fok körül alakul és szerdától a hajnali fagyok is megszűnnek. Csütörtökön, a nemzeti ünnepen hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap az élénk szél mellett – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Ma az egyre vastagodó felhőzet mellett a nyugati országrészben kevesebb napsütés várható, az ország északkeleti részein a pára és köd feloszlását követően akár estig derült maradhat az idő, csapadék még nem lesz. Az ország nyugati felén többfelé megélénkül, Sopron és a Bakony térségében olykor meg is erősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között várható.
Kedden mindenütt erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, legfeljebb átmeneti szakadozások lehetnek. Eső, záporeső előfordulhat, nagyobb eséllyel az ország északnyugati, északi felében. Az általában délies szelet élénk lökések kísérhetik, északkeleten ugyanakkor gyenge marad a keleties irányú légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon többnyire 6-10, keletebbre 1 és 7 fok között alakul, de a kezdetben derült északkeleti, hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is lehet.
A csúcsérték általában 15 és 20 fok között várható, de az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb környezetében 7 és 14 fok között alakul a maximum.
Szerdán a felhőzet átmenetileg szakadozik, vékonyodik, így hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, de eső, záporeső elszórtan előfordulhat. A déli, délkeleti szelet élénk lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban általában 7 és 12 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb is lehet.
Délután az ország nagy részén 16 és 21 fok közötti értékek valószínűek, de az Északi-középhegység térségében 15 fok alatt maradhat a maximum.
Csütörtökön, az október 23-ai nemzeti ünnepen a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap
A csapadékhajlam főként a nap második felében kezdhet el növekedni. A többnyire déli, délnyugati szél élénk, olykor erős lesz. A hajnali 6-13 fokról délutánra 15 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.
Pénteken általában erősen felhős vagy borult idő várható, eső, záporeső akár több helyen is előfordulhat. A nyugatias irányú szelet élénk, erős lökések kísérhetik. Kora reggel 8-15, délután 15-22 fok várható, délkeleten lehet melegebb az idő.
Szombaton többnyire erősen felhős idő valószínű, eső, záporeső több helyen előfordulhat. A nyugatias szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Kora reggel 5-13, délután 12-19 fok valószínű.
Vasárnap többnyire erősen felhős időre van kilátás, eső, záporeső több helyen előfordulhat. A nyugati, északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 4-12, délután 11-17 fok valószínű.
Egerben ma reggel 0, 1 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Vendel, Artemon, Artúr, Aurélián, Bendegúz, Cintia, Citta, Délia, Gyoma, Hont, Irén, Iringó, Kleopátra, Saul, Szindi, Szintia, Vendelina, Vitális
A Vendel név eredete és jelentése
Germán eredetű név, a Wedelin névből. Jelentése: vandál (népvándorlás korából germán nép)
A Vendel név elemzése
Sorsa a győzni akarás és a harckészség. Segítőkész, életküldetése a gyengék támogatása, segítése. Irányító, meggyőző, határozott típus.
Kutya névnap:
Maszat, Tengó
Cica névnap:
Hugi, Maszat
Hörcsög névnap:
Panofix, Hisztike
Születésnaposok
1554 – Balassi Bálint magyar költő, katonatiszt († 1594)
1820 – Kazinczy Lajos honvéd ezredes, aradi vértanú († 1849)
1857 – Tóth Béla újságíró, filológus, a magyar szállóige- és anekdotakincs kutatója († 1907)
1882 – Lugosi Béla (er. Blaskó Béla Ferenc Dezső) magyar származású amerikai filmszínész, „Drakula” alakítója († 1956)
1891 – James Chadwick Nobel-díjas angol fizikus, a neutron felfedezője († 1974)
1928 – Adamik Zoltán magyar atléta († 1992)
1953 – Katona Klári magyar énekesnő
1958 – Viggo Mortensen dán származású amerikai színész
1971 – Snoop Dogg amerikai rapper
Miről híres a mai nap?
- A légiforgalmi irányítók és a biztonságos repülés világnapja
- Statisztikai világnap
- A csontritkulás világnapja
- Szent Vendel napja – Szent Vendel a jószágtartó gazdák, pásztorok, juhászok védőszentje
- A szolgálat közben elhunyt mozdonyvezetők emléknapja
Ezen a napon történt
1686 – I. zentai csata valahol a mai Oromhegyes (Csákó-halom) környékén. Ennek köszönhetjük Szeged török uralom alóli felszabadulását.
1740 – Megkezdődik az osztrák örökösödési háború, VI. Károly német-római császár (III. Károly néven magyar király) halálát követően.
1860 – Ferenc József császár kiadja az Októberi diplomának nevezett osztrák államtörvényt, amely megnöveli az Osztrák Császárság egyes területeinek autonómiáját.
1919 – A magyarpárti szlovének demonstrációt tartanak a Vendvidék Magyarország mellett tartásáért.
1921 – IV. Károly magyar király (a trónfosztott I. Károly osztrák császár) másodszor is visszatér Magyarországra, és megkísérli visszaszerezni trónját, sikertelenül.
1995 – Nagy-Britannia, Franciaország és az USA aláírják azt az egyezményt, amelyben betiltják a Csendes-óceán térségében végzett nukleáris kísérleteket.
2002 – Hat települést (kb. 6000 főnyi lakossággal) átcsatolnak Veszprém megyéből Győr-Moson-Sopron megyébe.
Ezek voltak a hétvége legfontosabb hírei
Budapesti békecsúcs – Orbán Viktor: mi maradtunk egyedül Európában a béke útján
Szijjártó Péter: Orbán Viktor az egyetlen uniós politikus, aki valamennyi nagyhatalom vezetőjével képes kapcsolatot fenntartani
Nyitrai Zsolt: a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt eddig már több mint 24 milliárd forint értékben váltották be
Szűcs Judith énekes a Gondosóra 950 ezredik felhasználója
Emléktáblát avattak Ifj. Gál Tibor tiszteletére – Eger üzeni: megbecsüljük az értéket
Fűrész János kapta idén a „Dobó kardja” kitüntetést
Megváltozik a helyi járatok menetrendje Egerben – kimaradó megállók és terelések jönnek
Példaértékű összefogás az Egri Pásztorvölgyi Iskola sportpályájának felújításáért
Elbúcsúzhatunk a Messenger asztali alkalmazásától – mutatjuk, mi lesz helyette
Vidéki kertek: egy romantikus visszatekintés
Redőny garázskapuk: stílus és funkcionalitás az otthonok számára
✨ A hétfői horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!