Eger városa idén is méltó módon emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójáról.
A programsorozat ünnepi szentmisével kezdődött a Bazilikában, ahol a résztvevők közösen adtak hálát a szabadságért és a nemzeti összetartozásért.
Ezt követően 11 órakor a Gárdonyi Géza Színházban tartották a városi díszünnepséget. Az eseményen a színház művészei adtak ünnepi műsort, majd Vágner Ákos, Eger polgármestere mondott beszédet. A városvezető szavai az ’56-os hősök bátorságát, a nemzeti egység fontosságát és az emlékezés erejét hangsúlyozták.
A díszünnepség keretében átadták Eger város kitüntetéseit is, amellyel az önkormányzat idén is elismerte azoknak a pedagógusoknak, sportolóknak, diákoknak és szakembereknek a munkáját, akik kiemelkedő tevékenységükkel öregbítik a város hírnevét.
A megemlékezés a Hatvani kapu téren folytatódott, ahol az ünneplők koszorút helyeztek el az ’56-os emlékműnél, tisztelegve a forradalom hősei előtt.

Eger város kitüntetettjeit köszöntötték
Pro Agria szakmai díj – nevelés, oktatás
Tóth György
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Pro Agria szakmai díjat adományozott a nevelés, oktatás területén Tóth György részére.
Tóth György a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium történelem és földrajz szakos pedagógusa, 2014 óta az intézmény általános igazgatóhelyettese. Szervezi a kadét tagozatos és honvédelem ágazatos tanulók oktatását, programjait, koordinálja a diákönkormányzat munkáját. Szakmai vezetőként több uniós pályázati program megvalósításán dolgozott. Diákjai kiemelkedő eredményeket értek el történelem és honvédelmi országos versenyeken. A honvédelmi nevelésben végzett munkáját Magyarország honvédelmi minisztere és a Magyar Hadtudományi Társaság is elismerte.
Fodor-Fejes Adrian Adél
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pro Agria szakmai díjat adományozott a nevelés, oktatás területén Fodor-Fejes Adrian Adél részére.
Fodor-Fejes Adrian Adél több mint 35 éve szolgál a pedagógus pályán, 1992-től az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola testnevelés-földrajz szakos tanára. Az általa felkészített diákok, versenyzők számos rangos versenyt nyertek főleg atlétika, labdarúgás és úszás sportágakban. Eger város Alsófokú Diáksport Bizottságának elnökeként számtalan városi sportrendezvény szervezését és lebonyolítását irányította. Lendülete, a sport iránti alázata, munkájában az olimpiai eszme képviselete példaértékű. A mai napig versenyszerűen sportol, példamutatása tanulóit mindig a jobb teljesítményre ösztönzi.
Pro Agria szakmai díj – testnevelés és sport
Varró Géza
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Pro Agria szakmai díjat adományozott a testnevelés és sport területén Varró Géza sportvezető részére.
Varró Géza az egri kosárlabda-sport érdekében, közel ötven éven keresztül, kimagasló színvonalú sportvezetői, sportszakmai, sportszervezői tevékenységet végzett. Lelkiismeretes és odaadó munkájával 1983-tól a TANÉP SE elnökeként az NB-I-be vezérelte csapatát. Munkája meghatározó volt Eger város sportéletében. Az eredményes minőségi sport mellett nagy gondot fordított az utánpótlás-nevelésre. Az általa végzett gazdasági tevékenység nagyban segítette az egri kosárlabda eredményességét, életbentartását. A sportág szeretete, az érte végzett alázatos feladatellátása előtt, mindig nagy tisztelettel adózott Eger városa.
Eger Szolgálatáért kitüntetés
Magyarné Gyarmati Erzsébet r. alezredes
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Eger Szolgálatáért kitüntetést adományozott Magyarné Gyarmati Erzsébet rendőr alezredes részére.
Magyarné Gyarmati Erzsébet r. alezredes 1986 óta teljesít hivatásos szolgálatot a Rendőrség állományában, a közel négy évtizedes szakmai pályafutása során kiemelkedő tapasztalatra tett szert. 2007-től látja el a Rendőrkapitányság hivatalvezetői feladatait, amely során példaértékű elhivatottsággal és magas szakmai színvonalon irányítja a kapitányság ügykezelési tevékenységét.
Felelős a Rendőrkapitányság teljes ügykezelési rendszerének működtetéséért. Vezetői stílusát a következetesség, az együttműködésre törekvés, valamint a kollégák szakmai támogatása jellemzi. Példaértékű szolgálata, valamint a rendőri ügykezelési rendszer irányításában betöltött meghatározó szerepe alapján méltán érdemel szakmai elismerést és megbecsülést.
Eger Kiváló Pedagógusa kitüntetések
Makovnyikné Lakatos Katalin
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Eger Kiváló Pedagógusa kitüntetést adományozott Makovnyikné Lakatos Katalin részére.
Makovnyikné Lakatos Katalin óvodapedagógusi munkáját közel 40 éve kezdte, a Joó János Tagóvodában 2003-tól dolgozik, melynek 2022-től tagintézmény-igazgatója. Munkáját a gyermekszeretet, a következetesség jellemzi. Kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű gyermekek felzárkóztatására. Folyamatosan törekszik a szakmai megújulásra, két éve mesterpedagógus szaktanácsadó minősítést szerzett. Mentorpedagógusként aktív szerepet vállal az óvodapedagógus egyetemi hallgatók gyakorlati képzésében. Munkatársai mindig számíthatnak magas szintű pedagógiai tudására, elhivatottságára.
Mikó Ferenc
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Eger Kiváló Pedagógusa kitüntetést adományozott Mikó Ferenc részére.
Mikó Ferenc pedagógus pályáját 40 éve kezdte a Lenkey János Honvéd Kollégiumban, jelenleg a Heves Vármegyei Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Technikum, Szakképző Iskola, Kollégium és Könyvtár történelem szakos tanára. 23 évig munkaközösség vezetőként segítette kollégái munkáját és ellátta a Közalkalmazotti Tanács elnöki teendőit. Állandó szerepet vállalt az iskolai és városi rendezvények szervezésében, lebonyolításában.
Tanári munkájának szerves részét képezte a tehetséggondozás és a hagyományőrzés. Számos diákot készített fel városi és országos tanulmányi versenyekre.
Ádám Endréné
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Eger Kiváló Pedagógusa kitüntetést adományozott Ádám Endréné részére.
Ádám Endréné 30 éve az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola klasszikus hegedű tanára, a vonós és népzene tanszak vezetője. Növendékei rendszeres díjazottjai a hazai és nemzetközi versenyeknek. Munkájában a zene iránti mély tiszteletet és szeretetet közvetíti diákjainak. Aktívan részt vesz a zeneiskola és Eger város kulturális, zenei életében, tagja az Egri Szimfonikus Zenekarnak. Kollégái körében szakmai tudása, segítőkészsége, kitartása révén megbecsülésnek örvend.
Dorkóné Ferenc Éva Mária
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Eger Kiváló Pedagógusa kitüntetést adományozott Dorkóné Ferenc Éva Mária részére.
Dorkóné Ferenc Éva Mária pedagógus pályáját 35 éve kezdte, 2016-tól az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola magyar-orosz szakos tanára. Mesterpedagógusként szaktanácsadói feladatokat lát el, ezzel segítve pályatársai szakmai-módszertani munkáját. Kiemelkedő tehetséggondozó munkája, tanítványai kiválóan szerepelnek megyei és országos anyanyelvi és helyesírási versenyeken. Nevelő-oktató munkáját a következetesség, a szerető szigor jellemzi. Számos iskolai program, rendezvény szervezője. Példaértékű szakmai elhivatottságával, személyiségével kollégái és tanítványai tiszteletét is kivívta.
Lakatosné Fekete-Szabó Emőke
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Eger Kiváló Pedagógusa kitüntetést adományozott Lakatosné Fekete-Szabó Emőke részére.
Lakatosné Fekete-Szabó Emőke 4 évtizedes tanítói pályája során számtalan egri és Eger környéki kisgyermeket vezetett be az írás, olvasás, számolás világába. 2004 óta a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa. Munkáját a türelmesség és a következetesség jellemzi. Nagy hangsúlyt fektet az óvodából iskolába való átmenet megkönnyítésére, játékos feladataival „elkápráztatja” a gyerekeket. Pedagógus pályáját élethivatásának tekinti, a tanulás mellett fontos feladatának tartja a gyermekek lelki nevelését és a szülőkkel való együttműködést. Pályakezdő kollégáit példamutatásával segíti.
Eger Kiváló Sportolója
Katona-Mező Ildikó
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Eger Kiváló Sportolója kitüntetést adományozott Katona-Mező Ildikó magyar bajnok duatlonista és triatlonista részére.
Katona-Mező Ildikó 25 éve testnevelő tanár Egerben, százakkal szerettette meg a testmozgást az atlétika, a labdás és a technikai sportokon keresztül. Az Egri Futó és Triatlon Klub tagja. A triatlon a fő területe, ami sokoldalú edzésmunkát, alázatos hozzáállást követel meg. Nem csak a triatlon, hanem a duatlon, az aquatlon, és az atlétika számtalan futószámában is jeleskedett az elmúlt években. A tavalyi évben 11 triatlon és duatlon versenyen indult el és korosztályában valamennyit megnyerte, mely alapján a Magyar Triatlon Szövetségtől Okleveles Triatlon versenyző címet kapott. Már 2023-ban és 2024-ben is a duatlon és triatlon ranglista győztese volt, 2 éve veretlen a kategóriájában. 2025-ben ott folytatta eredményességben, ahol az előző években abbahagyta, hiszen az idén már duatlonban sprint távon, triatlonban rövidtávon lett magyar bajnok. Katona-Mező Ildikó méltán lehet példaképe sokaknak.
Kiváló Egri Diák kitüntetések
Petrányi Panna Szidónia
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Kiváló Egri Diák kitüntetést adományozott Petrányi Panna Szidónia részére.
Petrányi Panna Szidónia a Lenkey János Általános Iskola tanulója. Már alsó tagozatban megmutatkozott a tehetsége, a magyar nyelv szépsége és nehézsége iránti fokozott és nem mindennapi érdeklődése. Példás a magatartása és a szorgalma, tanulmányait mindig kitűnő eredménnyel zárja, jelentős szerepet vállal az osztály közösségi életében, ezen kívül humán és reál tantárgyi versenyeken is magas színvonalon teljesít. Versenyeredményei magukért beszélnek. Országos, ezen kívül Kárpát-medencei versenyeken is kimagasló az eredménye, ezzel is öregbíti a Lenkey János Általános Iskola és Eger városának hírnevét. Az előző tanév során nyolc országos szintű megméretésen mutatta meg kivételes tehetségét és fáradhatatlan szorgalmát.
Susán Henrik Zoltán
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Kiváló Egri Diák kitüntetést adományozott Susán Henrik Zoltán részére.
Susán Henrik Zoltán az előző tanévben a Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium végzős, érettségiző tanulója volt, ahol emelt óraszámban tanulta a matematikát, a fizikát és a német nyelvet. Kiemelkedően tehetséges, szorgalmas és segítőkész diák. Általános és középiskolai tanulmányai során lehetetlen lenne felsorolni az összes tantárgyi versenyt, amelyeken eredményesen szerepelt. Emellett sokáig aktív tagja volt az iskolai diákönkormányzatnak, több alkalommal képviselte az intézményt városi futóversenyeken is. Szabadidejében aktívan sportol, a városi dzsúdószakosztályba jár. Angol nyelvből felsőfokú C1, míg német nyelvből DSD felsőfokú C1 nyelvvizsgával rendelkezik. Az előző tanévben az egyik nyertese volt a Nemzeti Tehetség Központ MTM ösztöndíjának.
Eger Város Jó Tanulója, Jó Sportolója elismerő cím
Babka Csenge
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Eger Város Jó Tanulója, Jó Sportolója elismerő címet adományozott Babka Csenge részére.
Babka Csenge az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium tanulója. Az előző tanévben sikeresen nyelvvizsgázott angol nyelvből, emellett előrehozott emelt szintű érettségit tett le jeles eredménnyel szintén angol nyelvből. Tanárai szerint lelkiismeretes tanuló, akire mindig lehet számítani, társai körében népszerű diák. Kiváló tanulmányi eredményei mellett kiemelkedő sporteredményekkel is büszkélkedhet. Az Agria Shotokan Karate Egyesület versenyzőjeként számos hazai, illetve nemzetközi eredményt ért el. Számos honi éremmel záruló verseny mellett, kiemelkedik a 2024-es belgrádi Világkupán elért kata 1. helyezése, vagy a 2025-ös Európa bajnokságon és Európa kupán a 18-19 éves korosztályban megszerzett kumite bronzérme. Csenge a sportklub meghatározó tagja, példát mutat a fiataloknak kitartásból, küzdőszellemből, szorgalomból.
Kiss Emma
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Eger Város Jó Tanulója, Jó Sportolója elismerő címet adományozott Kiss Emma részére.
Kiss Emma az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorlóiskolájának tanulójaként nyolc éven keresztül kitűnő tanulmányi eredménnyel zárta a tanéveket. A sporton kívül számos tanulmányi versenyen, mint a Bolyai, Dürer matematika, természettudomány és anyanyelvi csapatversenyek dobogós helyezettje. Rendszeresen sportol, 6. osztályos kora óta aerobikozik, utánpótlás challenge kategóriában, melyben több országos versenyen is dobogós eredményt ért el csapatainak tagjaként.
Polgármesteri elismerések
Szucsik Tamás – birkózóedző
Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Polgármesteri elismerést adományozott Szucsik Tamás birkózóedző részére.
Szucsik Tamás 1996-ban, mindössze hétévesen kezdte el a birkózást, édesapja nyomdokain haladva. Versenyzői pályafutása alatt mind kötött-, mind szabadfogásban számos magyar bajnoki érmet szerzett, és serdülő korától kezdve az utánpótlás-válogatott meghatározó tagja volt. 16 évnyi versenyzés után 2012 szeptemberében csatlakozott az Egri Városi Sportiskola edzői stábjához, ahol idővel az ország egyik legeredményesebb utánpótlás birkózó szakosztályát hozták létre. Edzői munkája során több mint 40 magyar bajnoki és diákolimpiai címet nyertek tanítványai az U10-es korosztálytól egészen a felnőttekig. Edzői filozófiájának alapja a hosszú távú, következetes munka, a sport iránti szeretet és a fiatalok személyiségének fejlesztése.
Dorkó Péter – ökölvívó szakedző
Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Polgármesteri elismerést adományozott Dorkó Péter ökölvívó szakedző részére.
Dorkó Péter 1989-ben kezdte meg ökölvívó pályafutását, mely során utánpótlás-válogatott kerettagként többszörös magyar bajnoki érmes lett. Aktív versenyzői évei mellett már fiatalon megkezdte edzői és bírói tanulmányait. Bíróként a legmagasabb minősítést érte el, és 2001–2012 között 22 kontinentális és világversenyen működött közre, köztük a 2008-as Pekingi Olimpiai Játékokon. Edzőként 2009 óta vezeti az Egri Városi Sportiskola ökölvívó szakosztályát. 2011-től a különböző válogatottak munkáját segíti, 2016 óta pedig – kisebb megszakításokkal – a serdülő válogatott szakágvezetője. Edzőként 17 alkalommal vett részt Európa- és világbajnokságokon, tanítványai nemzetközi szinten is kiemelkedő sikereket értek el. Az Észak-magyarországi régió vezetőjeként kiemelkedő munkát végzett: 2024 végéig összesen 98 rendezvény szervezésében vett részt, köztük a Bornemissza Gergely Emlékversenyen.
Emberközpontú hozzáállásával, szervezőkészségével és a sport iránti szenvedélyével jelentős mértékben hozzájárult Eger és a magyar ökölvívás hírnevének öregbítéséhez.
Csipkés Judit – pedagógus
Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Polgármesteri elismerést adományozott Csipkés Judit pedagógus részére.
Csipkés Judit 10 évig dolgozott a Dr. Hibay Károly Tagóvodában és szakmai tudását folyamatosan fejlesztve, gyermekközpontú szemléletével járult hozzá az óvodás gyermekek neveléséhez. 5 éve vezeti a mérés-értékelés munkaközösséget, segíti a kollégák munkáját, szakmai fejlődését. Nagy hangsúlyt fektet a gyermekek egyéni fejlesztésére és objektív értékelésre, az inkluzív befogadó szemlélet elkötelezettje. Mentorpedagógusként eredményesen támogatja az óvodapedagógus hallgatók gyakorlati képzését.
Tóth-Gyurkó Kitti – pedagógus
Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Polgármesteri elismerést adományozott Tóth-Gyurkó Kitti pedagógus részére.
Tóth-Gyurkó Kitti 16 éve kezdte pedagógus pályáját Hevesen, és 2022-től tagja az Egri Lenkey János Általános Iskola tantestületének. Magyar nyelv és irodalom, illetve történelem szakos tanári munkája mellett ellátja a Diákönkormányzat patronálását. Részt vesz az intézmény kulturális programjainak szervezésében és lebonyolításában, igazi közösségi ember. Kiváló kapcsolatot ápol a tanítványaival, a szülőkkel, a nevelőtestület megbecsült tagja.
Nemes Róbert fotóriportja









































Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














