Mára hazánk nagy részét ködpaplan borította be, és csütörtökön is hasonló időjárásra számíthatunk. Ugyanakkor a magasabban fekvő helyeken és a délnyugati határvidéken – ahol kicsit lengedezhet a szél – kisüthet a nap. A következő napokban egyre nagyobb területen megélénkül a délnyugati szél, ezáltal szakadozhat is a felhőzet, de az északi, északkeleti tájakon borult, párás, ködös maradhat az idő – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Az ország csaknem teljes területén tartósan borult, párás, ködös idő várható, de napközben némileg javulhatnak a látási viszonyok. Kisebb körzetekben – főként a hegyvidéki tájakon, holnap emellett elsősorban délnyugaton a határ közelében – azonban gyengén felhős lehet az idő, illetve szakadozhat a rétegfelhőzet. Legfeljebb néhol fordulhat elő jelentéktelen szitálás. A légmozgás döntően gyenge lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között valószínű.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 5 és 9 fok között alakul, a kisebb, napos körzetekben viszont 10 fok feletti maximumok is lehetnek.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














