Idén is különleges ünnepi hangulattal készül a Drink Store Áruház: december 5-én, pénteken 14 és 19 óra között a Mikulás érkezik az egri üzlet udvarába, ahol egész délután vidám, családbarát programok és meglepetések várják a látogatókat. A szervezők hangsúlyozzák, hogy a rendezvény minden korosztálynak szól, a gyerekektől a felnőttekig.
A program egyik legnagyobb élménye a közös fotó a Mikulással, de a vendégek találkozhatnak a krampuszokkal is, kipróbálhatják a Mikulás-szánt, és ünnepi dallamok, finom forró italok teszik teljessé a hangulatot. A helyszínen amerikai palacsinta is készül, így az érkezők egyszerre élvezhetik a karácsonyi ízeket és a meghitt környezetet.
A szervezők egy extra meglepetéssel is ösztönzik a résztvevőket: aki a Mikulással készült fotóját megosztja a Drink Store Instagram-, Facebook- vagy TikTok-oldalán, és megjelöli az üzletet, további ajándékot kap.
Jótékonyság is kapcsolódik az eseményhez
A Mikulás-program idén fontos társadalmi ügy mellé is áll. A Drink Store csapata az egri BÓI Gyermeklánc tagóvoda gyerekőceinek szeretne segíteni, akik jelenleg fektető szivacsokon alszanak. Az üzletben pénteken külön adománydobozt helyeznek ki, ahová bárki elhelyezheti felajánlását. A cél új kiságyak és fejlesztő játékok beszerzése az óvodás gyermekek számára.
Helyszín és időpont
Drink Store Áruház
Eger, Sas út 8/A (az udvarban)
December 5., péntek – 14:00–19:00
(A bolt hétfőtől szombatig 8–19 óráig tart nyitva.)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














