Lépjen kapcsolatba velünk

Átfogó ingatlanfelújítási-programba kezdett az Önkormányzat és az EVAT Zrt.

Muanyag ablakcsere

Átfogó ingatlanfelújítási-programba kezdett az Önkormányzat és az EVAT Zrt.

Ez a cikk több, mint 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eger önkormányzata és az EVAT Zrt. újabb jelentős lépést tesz a város lakáscélú vagyonállományának korszerűsítése, a lakók komfortérzetének javítása és az energiahatékonyság növelése érdekében. Az elmúlt napokban több helyszínen indultak meg a nyílászárócserék, valamint egyes épületek hő- és vízszigetelési munkálata is.

A felújítások forrásoldala két részből tevődik össze

Az első az EVAT Zrt. által 2005 óta folyamatosan képzett, kifejezetten a társaság által kezelt Pozsonyi utcai bérlakásokra szánt céltartalék. Ez a forrás 2005 óta évente mintegy cc. 1,5-3 millió forinttal növekedett, amely tartalék összege 2020-ra elérte a 24 millió forintot. Ezt követően 2021 és 2024 közötti időszakban a céltartalék összegét a társaság vezetése nem növelte. Tekintettel a tulajdonos Önkormányzat regnáló vezetése által elvárt költséghatékony, de eredményes vezetési irányzatra, valamint a városi tulajdonban lévő lakások elhanyagolt, lepusztult, leromlott állapotára, a városvezetés és az EVAT Zrt. menedzsmentje egy ingatlanfelújítási program elindítása mellett döntött. Ennek első lépéseként az említett céltartalék felhasználásáról is döntés született, többek közt nyílászárócserék, valamint egyes ingatlanok esetében hő- és vízszigetelés-felújítás formájában – írta közleményében a holding.

A felújítási-program forrásának másik oldalát az EVAT Zrt. által folytatott lakásgazdálkodásból származó bevételek költséghatékony felhasználása biztosította, amely átgondolt és takarékos gazdálkodás tette lehetővé, hogy az év végéhez közeledve jelentős többlet forrással tudta kiegészíteni a cég a felújításokra szánt összeget.

Városszerte több tucat lakás újul meg

A Pozsonyi utca 18. szám alatti önkormányzati garzonházban összesen 40 lakás kap új, korszerű nyílászárókat, mintegy 28,7 millió forint + ÁFA értékben. A felújítás eredményeként a lakók nemcsak biztonságosabb, hanem energiatakarékosabb otthonokba térhetnek haza, ami hosszú távon a rezsiköltségek csökkenését is jelenti.

Emellett hét további önkormányzati lakásban is megvalósul a csere, összesen 7 millió forint + ÁFA értékben.

Az érintett ingatlanok közé tartozik:

  • a Malomárok utca 8. 10.emeleti lakás, ahol ablakcserék történnek,
  • a Törvényház utca 1., ahol már legalább öt éve fennálló beázási problémák kerülnek orvoslásra,
  • valamint a Tárkányi Béla utca 1/A és 1/B szám alatti épület, ahol az önkormányzat most fejezi be további 5 lakás nyílászárócseréjét.
  • A fejlesztés az önkormányzati tulajdonú egyetemi bérlakásokat is érinti: a Pozsonyi utca 18. szám alatti lakások közül 29 újul meg, közel 20 millió forint + ÁFA értékben, mely fejlesztés fedezete az EVAT Zrt. által korábban képzett céltartalék. Ezzel a fiatalok és hallgatók számára is kényelmesebb, korszerűbb lakhatási körülményeket biztosít Eger Önkormányzata.

A Kallómalom utca 88. szám alatti szolgáltatóház – ahol többek között a Bródy Sándor Könyvtár felsővárosi telephelye, az Egri Kulturális és Művészeti Központ Lakossági Információs és Szolgáltatási Irodája (LISZI), valamint az Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett Egri Pszichiátriai Betegek Nappali Intézménye is található – évek óta küzdött beázási problémákkal.Az önkormányzat most 22,4 millió forint + ÁFA értékben végzi el az épület tetőszerkezetének teljes hő- és vízszigetelését 20 cm-es hőszigeteléssel, ami nemcsak az intézmények működését teszi biztonságosabbá, hanem hosszú távon fenntarthatóbbá is válik.

Élhető város és befektetés a jövőbe

Az önkormányzat és az EVAT Zrt. közös célja, hogy minden városi tulajdonú ingatlan lakója biztonságos, korszerű és energiatakarékos környezetben élhessen. A mostani beruházások nemcsak komfortosabbá teszik az érintett épületeket, hanem hozzájárulnak a város energiahatékonysági céljaihoz és a környezetterhelés csökkentéséhez is, mely mindannyiunk közös felelőssége – fogalmaztak.

Kiemelt képünk illusztráció.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.