Az Egri Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolában már több éves hagyománya van annak, hogy az adventi vásár idején a gyerekek az osztrák fővárosba látogatnak. A két tanítási nyelvű szinten tanuló gyerekek november végén így rendszeresen lehetőséget kapnak arra, hogy tudásukat a határon túl is kamatoztathassák az idegennyelvi munkaközösség szervezésében Ország Andrea tanárnő vezetésével.
Az egész napos program ez úton is rengeteg meglepetést tartogatott a tanulók számára. A hajnali indulást követően a diákok a buszon töltött órákban Bécs történelmével ismerkedhettek meg, valamint a német tudásukat is gazdagíthatták lelkesedésük során. Az első úticél a Schönbrunn kastélyba vezetett, ahol a Habsburgok hintóit és különleges ruhadarabjait tekinthették meg, melyek közül a legkiemelkedőbb a család pompás reprezentációs hintója, valamint Habsburg Ferdinánd művészi kivitelezésű versenyautója volt.

A programszervező tanárnő már több évre visszamenően jó kapcsolatot ápol a bécsi Heindl csokoládémanufaktúrával, így a csoport a délelőtti órákban ide is ellátogathatott. Ezúton is lehetőség nyílt a gyártósor megtekintésére, ahol a gyerekek sorra kóstolhatták a családi vállalkozásból indult cég finomabbnál finomabb termékeit, majd a történelmükkel egy videófilm során és a helyi múzeumban ismerkedhettek meg. A gyerekek között legnépszerűbb szórakozásnak természetesen a több ízben elérhető csokoládészökőkutak bizonyultak.

A délutáni órákban a csoport a Heldenplatzon található Hofburg épületébe látogatott, amely a császári pompát és csillogást ötvözvén a Sisi Múzeumnak és a hajdani császári családi lakosztályaiknak ad otthont. Az épület egyébként ma az osztrák szövetségi elnök hivatala is egyben.

A Tinódisoknak a délután során lehetősége nyílt a Parlament épületének megtekintésére is, majd az adventi hagyományos vásárt a Rathausplatzon tekinthették meg forrócsokit kortyolgatván, ahol a helyi ízekkel is megismerkedtek.

A program zárásaként hazafelé úton a gyerekek még újra megcsodálhatták a csodás fényekben pompázó belvárost, valamint egy, a nap eseményeit ötvöző kvízjátékban is részt vehettek, amelyért külön ajándék várta az utazókat.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















