Az etetést most, december elején is elkezdhetjük ,a lényeg, hogy onnantól kezdve a hideg hónapok alatt folyamatosan gondoskodjon az utánpótlásról.
November végére már gyakran megérkeznek a mínuszok. Bár a természet még sok helyen kínál magokat, bogyókat és áttelelő rovarokat – vagyis a legtöbb madár ekkor még önállóan is talál elegendő táplálékot –, hamarosan elkezdődhet a téli madáretetés szezonja. Érdemes előkészíteni az etetőket, beszerezni az eleséget és kialakítani az itató helyét is. Az etetést akár december elején is ráér elkezdeni, de aki már most szeretné kihelyezni az etetőt, bátran megteheti – a lényeg, hogy onnantól kezdve a hideg hónapok alatt folyamatosan gondoskodjon az utánpótlásról. A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ajánlásai alapján foglalta össze, mit érdemes tudni a téli madáretetésről.
Mikor van a téli madáretetési időszak?
Az etetést az első tartós fagyok megjelenésétől érdemes kezdeni úgy, hogy a fagyok elmúltáig tartson – ez általában december elejétől március végéig tart. Áprilistól azonban már tilos etetni, mert a fiókák könnyen elpusztulhatnak a nem megfelelő táplálék miatt.
Mit adjunk a madaraknak?
A szakmai ajánlások három fő tápláléktípusra építenek:
- Olajos magvak – például fekete napraforgó, köles és más aprómagok.
- Gyümölcsök – leginkább alma és különféle bogyók, amelyek télen természetes pótlást jelentenek.
- Állati zsiradékok – kacsa-, liba-, sertésháj vagy cinkegolyó, amelyek extra energiát biztosítanak a hidegben.
Ezek együtt fedezik a madarak téli energiaszükségletét.
Mit ne tegyünk az etetőbe?
A DINPI és az MME egyértelműen hangsúlyozza, hogy a madáretetőbe soha ne kerüljön kenyér, péksütemény, főtt étel, sós mogyoró vagy pattogatott kukorica, mert ezek emészthetetlenek és kifejezetten veszélyesek a madarak számára. Ugyanígy tilos kihelyezni minden romlott, avas vagy penészes magot, mivel ezek könnyen megbetegíthetik az állatokat.
Ha bizonytalanok vagyunk egy táplálék megfelelőségében, akkor azt tekintsük alkalmatlannak, és inkább ne tegyük az etetőbe.
Miért fontos az ivóvíz télen is?
A téli itatás legalább olyan lényeges, mint maga az etetés. A friss víz rendszeres pótlása és a jég eltávolítása óriási segítség a madaraknak, hiszen a természetes vízforrások gyakran befagynak. A szakmai tapasztalatok szerint sok madárfaj többször keresi fel az itatót, mint az etetőt, vagyis a vízhez jutás télen kulcskérdés számukra.
Hol és hogyan etessünk?
Érdemes több magasságban is kínálni táplálékot, mert így változatosabb fajok jelennek meg a kertben vagy akár az erkélyen. A magokat tehetjük a talajra, virágalátétbe vagy magasabb etetőkbe; a gyümölcsöket pedig a legpraktikusabb ágcsonkra szúrni vagy madzaggal felkötni. A nagyobb etetők előnye, hogy ritkábban kell utántölteni őket. Fontos tudni, hogy az üres etető nem jelent veszélyt: a madarak nem maradnak ott tétlenül, egyszerűen továbbállnak más táplálékforrás felé.
A madarak emberi segítség nélkül is képesek átvészelni a telet, az etetés tehát nem kötelező. Ugyanakkor a legzordabb napokon sokat könnyít a túlélésükön, és remek alkalmat ad arra, hogy közelről figyelhessük meg a kertünkben felbukkanó madárvilágot.
Korábban írtunk arról, mi ne kerüljön soha a madáretetőbe, arról is, szükséges-e a madáritató télen, és egy cikkben azzal is foglalkoztunk, miért nem a legjobb megoldás a cinkegolyó.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















