Lépjen kapcsolatba velünk

NAV: év végéig érdemes a kisvállalati adót választani

Nav

NAV: év végéig érdemes a kisvállalati adót választani

Ez a cikk több, mint 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Jövőre még több cég választhatja a kisvállalati adót (kiva), ugyanis megduplázódik a belépési határ. Bármikor, akár év közben is lehet ugyan a kivára váltani, de a 2025-ös zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni és a bejelentést megtenni. A kiva alanyiság kezdő napjával a cégnek ugyanis mindenképp új, önálló üzleti éve kezdődik – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti- Adó- és Vámhivatal (NAV).

A 10 százalékos mértékű kiva kiváltja a 9 százalékos társasági adót és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót is. Amellett, hogy a kiva a két felsorolt adófajta megfizetése alól mentesít, adózatlanul hagyja a cégnél maradó nyereséget – emelte ki a NAV.

Az áttérést azoknak a cégeknek érdemes megvizsgálni, amelyek jelentős bérköltséggel rendelkeznek, illetve nyereségük visszaforgatásával, vagy tőke bevonásával jelentős fejlesztések végrehajtását tervezik – ajánlotta a hivatal.

Kiemelték,

nemcsak a bevételi küszöb nő a duplájára, hanem a munkavállalói létszámkorlát is. Így a 2026-os évre már azok a cégek is választhatják a kivát, amelyek legfeljebb 100 főt foglalkoztatnak, és legfeljebb 6 milliárd forint bevétellel és mérlegfőösszeggel rendelkeznek.

Emellett jövőre emelkednek a kiesési értékhatárok is: a kiva hatálya alatt maradhatnak a cégek mindaddig, amíg a foglalkoztatottak száma a 200 főt, illetve a bevétel a 12 milliárd forintot nem haladja meg.

Mint írják, a kisvállalati adó népszerűségét igazolja a statisztika is: míg tíz éve (2015-ben) 6500 kivást tartott nyilván a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, addig létszámuk jelenleg majdnem eléri a 100 ezret.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL