A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói három helyi lakost vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy illegálisan terjesztették a kristály nevű kábítószert a településen.
A rendőrségi akció a DELTA Program részeként valósult meg, amelynek célja a kábítószer-kereskedelem visszaszorítása.
Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai december 11-én reggel két egerszalóki ingatlanban tartottak kutatást, miután információik szerint az ott élők hónapok óta drogot árusítottak a környéken. Az akciót a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság közterületi támogató alosztályának rendőrei is segítették.
A házkutatások során a nyomozók közel 200 gramm fehér, droggyanús anyagot, továbbá digitális mérleget, mobiltelefonokat, készpénzt és több értéktárgyat – köztük ékszereket és karórákat – foglaltak le. A helyszínen tartózkodó három személyt – két férfit és egy nőt – elfogták, majd előállításukat követően kihallgatták. Az eljárás során további tíz fogyasztót is azonosítottak és meghallgattak a rendőrök.
A nyomozó hatóság a gyanúsítottakkal szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt kezdeményezte a letartóztatás elrendelését, amelyről a bíróság döntött, és azt el is rendelte.
A kristály egy rendkívül veszélyes pszichoaktív szer, amely kizárólag illegális körülmények között készül. Használata súlyos egészségügyi kockázatokkal jár, erős függőséget okozhat, hosszabb távon pedig komoly testi és pszichés károsodáshoz vezethet.

A rendőrség hangsúlyozza: a DELTA Program keretében továbbra is kiemelten lépnek fel a kábítószer-kereskedelemmel szemben, és kérik a lakosság együttműködését. Aki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményről tudomást szerez, azt névtelenül is jelezheti a hatóságok felé.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














