Lépjen kapcsolatba velünk

Orbán Viktor: Az unió hadikölcsönét az ukránok a büdös életben nem fizetik vissza, mi ebből kimaradtunk – videó

Orbán Viktor

Orbán Viktor: Az unió hadikölcsönét az ukránok a büdös életben nem fizetik vissza, mi ebből kimaradtunk – videó

„A befagyasztott orosz vagyon felhasználása Ukrajna céljaira hadüzenetként értelmezhető, azonnal belerántott volna bennünket egy háborúba, ettől sikerült megóvni magunkat, ez egy nagyszerű siker” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben péntek hajnalban.

MK Ado JON statik ADS 800x100

Az egynapos brüsszeli uniós csúcsértekezlet után nyilatkozva Orbán Viktor azt mondta, hogy a befagyasztott orosz vagyon felhasználása „egy halott ötlet”. „Mi ezt eleve elutasítottuk, megmondtuk, hogy Magyarország ezt ellenzi és semmilyen felelősséget ezért nem vállal” – fogalmazott a miniszterelnök, majd hozzátette: „ha ez a javaslat átment volna, akkor napokon belül, de három hónapon belül mindenképpen benne állnánk közvetlenül is egy háborúban. Ettől sikerült megóvni magunkat. Ez egy nagyszerű siker”.

Elmondása szerint kiderült, hogy összességében az uniós tagállamok magáncégeinek több vagyona van Oroszországban, mint az Európában befagyasztott orosz vagyon, ami – mint kiemelte – azt jelenti, hogy egy orosz válaszlépés esetén Európa ezen nem nyer, hanem veszít. Kiderült továbbá, hogy jogilag nem védhető a konstrukció, ez „konfiskálásnak, elkobzásnak” fog minősülni. A belgák ezt nem vállalták – közölte. Csak akkor járultak volna hozzá, ha a kockázatot vállalja a többi tagállam is. De – mint fogalmazott – „ehhez nem nagyon fűlött a foga senkinek”.

A közös uniós hitelfelvétellel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: annak „akadálya mi voltunk”, valamint a szlovákok.

„Mi azt mondtuk, hogy nem akarunk közösen hitelt fölvenni és ezt a pénzt elküldeni, odaadni kölcsön formájában Ukrajnának, amiről mindannyian tudjuk előre, hogy ezt a kölcsönt az ukránok a büdös életben nem fogják tudni visszafizetni” – fogalmazott.

A szlovákok nagyon erősen szembementek ezzel, „mi, magyarok is, ahogy szoktunk”, és Andrej Babis cseh miniszterelnök is bejelentette, hogy kormánya nem akar pénzt küldeni Ukrajnába – közölte. Orbán Viktor egy péntek reggeli Facebook-posztjában azt is közölte, hogy a

hadikölcsön Magyarországra eső összege több mint 400 milliárd forint lett volna.

„Ezért mi azt kértük, ha ők erre a vonatra föl is szállnak, mi meg nem akarunk erre jegyet váltani, akkor nekünk ne kelljen fölszállni erre a vonatra. Úgyhogy mi ebből kimaradtunk” – fogalmazott.

Tehát most egy hadikölcsön jött létre – magyarázta a miniszterelnök. Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot kivéve az összes uniós tagállam összeállt egy hitelnyújtó közösséggé, uniós pénzt is fölhasználva egy hadikölcsönt adnak az ukránoknak. „Mi ebből kimaradtunk” – fogalmazott.

Szavai szerint ez a hadikölcsön sose fog visszajönni, annak kamatait és a tőkéjét azoknak kell majd kifizetni, akik a hadikölcsönt nyújtották Ukrajnának.

Úgyhogy „megmentettük a gyerekeinket, meg az unokáinkat attól, hogy egy elhibázott háborúba, hadikölcsön formájában küldött pénzért majd nekik kelljen később helytállni” – fogalmazott. Orbán Viktor fontosnak nevezte továbbá, hogy „összeállt a V3”: együtt léptek fel szlovákok, csehek és magyarok. „Ez így, a három együtt, az már egy nehézsúly” – mondta. „Ez bíztató, folytatni fogjuk az együttműködést” – fogalmazott, majd hozzátette: a rossz hír az az, hogy noha „mi kimaradtunk ebből az egészből”, de a hadikölcsön révén megsegítették az európai vezetők a háborút, és folytatódik a háborús készülődés.

„Összességében tehát a háborús fenyegetés szempontjából csak rossz híreim vannak és csak rossz tapasztalataim. Hogy mi ebből kimaradunk, az a jó dolog”

– tette hozzá nyilatkozatában Orbán Viktor az MTI híradása szerint.

Forrás: MTI/hirado.hu

Videó: HírTV

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

MK Ado JON statik ADS 340x600

Szavazás

Idén hol tölti a karácsonyt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.