Lépjen kapcsolatba velünk

Sikeres évet zárt az MCC Egri Képzési Központ – bővülő képzések, telt házas programok

Füleczki István. Képviselet-vezető MCC

Sikeres évet zárt az MCC Egri Képzési Központ – bővülő képzések, telt házas programok

Mozgalmas és eredményes évet tudhat maga mögött a Mathias Corvinus Collegium egri képzési központja: növekvő diáklétszám, sokszínű oktatási programok és több ezres látogatottságú rendezvények jellemezték a 2025-ös esztendőt – áll az intézmény tájékoztatójában.

MK Ado JON statik ADS 800x100

Az MCC egri képzési központja 2024 novemberében nyitotta meg kapuit, a 2024/25-ös tanévet pedig már 70 diákkal fejezte be. A 2025/26-os tanévben tovább nőtt az érdeklődés: jelenleg 125 diák vesz részt a képzéseken, elsősorban az általános iskolás korosztályból.

A Fiatal Tehetség Program keretében két évfolyam működik, ahol a diákok játékos, ugyanakkor gyakorlatközpontú foglalkozásokon vesznek részt. Az oktatás során kiemelt szerepet kapnak az idegen nyelvek – angol, német és olasz –, amelyeket kiscsoportos formában tanulhatnak a fiatalok.

Az idei év egyik újdonsága volt a FIT Klub elindítása, amely már nem hétvégi, hanem hétköznapi rendszerességgel várta az általános iskolásokat. A kétheti alkalmak során helyi és országosan elismert szakemberekkel találkozhattak a résztvevők, miközben megismerhették a térség kiemelkedő kutatóit és oktatóit is.

MCC
fotó: MCC

A középiskolás diákok számára a Középiskolás Program kínál fejlődési lehetőséget: a nyelvtanulás mellett rendszeres klubdélutánok, valamint az MCC egyetemi központjaiban – többek között Budapesten, Győrben, Miskolcon és Debrecenben – szervezett szakmai napok és konferenciák is szerepelnek a programban.

Az egri MCC nemcsak oktatási központként, hanem kulturális és szellemi találkozóhelyként is fontos szerepet tölt be a város életében. 2025-ben összesen 31 nagyrendezvényt tartottak, köztük Szülők Akadémiáját, pedagóguskonferenciát és idegen nyelvű előadásokat. Ezek az események mintegy ezer látogatót vonzottak Egerbe. A központ aktívan részt vett a város kulturális eseményein, ünnepségein és megemlékezésein is.

558895243 122172909530520988 2641717301725868466 n
fotó: MCC

A közösségépítés szintén hangsúlyos volt az év során: közösségi kertet alakítottak ki, családi napokat, adventi programokat és jótékonysági akciókat szerveztek. Az összegyűjtött adományokat az Egri Családok Átmeneti Otthona kapta.

Infrastrukturális fejlesztések is megvalósultak: bővült a könyvtárállomány, új tanterem és modern rekreációs tér készült el, valamint nőtt a munkavállalói létszám is. Az év során országos programoknak és táboroknak is helyet adott az egri központ, többek között tudományos diákprojektek és angol nyelvű táborok valósultak meg.

Mcc ese
Füleczki István, az egri MCC képviselet-vezetője és Forgó János, az Eger Sikeréért Egyesület elnöke (fotó: MCC)

A 2026-os év tervei között szerepel új általános iskolás osztály indítása, a középiskolás program bővítése, valamint a diáklétszám további növelése, amelynek célja a 200 fős részvétel elérése. Emellett nyári és téli táborok, nyílt programok és folyamatos szakmai fejlesztések is várhatók.

Az MCC országos hálózata jelenleg közel 8 ezer tehetséggondozott diákot ér el a Kárpát-medencében, az egri központ pedig továbbra is fontos szerepet kíván betölteni a város oktatási és kulturális életében.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

MK Ado JON statik ADS 340x600

Szavazás

Idén hol tölti a karácsonyt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.