Lépjen kapcsolatba velünk

Esős időre kell készülni csütörtökön is – videó

Esős időre kell készülni csütörtökön is – videó

A következő napokban is folytatódik a nedves, enyhe levegő beáramlása a Kárpát-medencébe. Elszórtan előfordulhat eső, záporeső. Hétfőtől azonban hűvösebb léghullámok áramlanak térségünkbe, növekszik a vegyes csapadék esélye – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Éjszaka több helyen lehetnek átmeneti szakadozások, vékonyodások a felhőzetben. Elsősorban az Észak-Alföldön foltokban köd képződhet. Dél felől fokozatosan szűnni kezd a csapadék, és késő estétől már csak helyenként lehet kisebb eső, zápor, a nyugati határvidéken néhol havas eső is. Holnap közepesen vagy erősen felhős időre készülhetünk átmeneti szakadozásokkal és rövid napos időszakokkal, de a nyugati, délnyugati tájakon borult lehet az ég. Elszórtan lehet kisebb eső, zápor. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 7 és 12 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon és Borsodban csak 4, 6 fok lesz, ugyanakkor az Alföld délkeleti részein akár 13, 16 fokot is mérhetünk

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.