Lépjen kapcsolatba velünk

Civilek Napja Egerben – most Te is dönthetsz a vándordíjról

639441077 1343706607798667 8640750103082351170 n

Civilek Napja Egerben – most Te is dönthetsz a vándordíjról

Ez a cikk több, mint 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Egri Norma Alapítvány kezdeményezésére idén is a közösség dönthet arról, melyik helyi civil szervezet kapja a Civilek Napjához kapcsolódó vándordíjat és a következő bemutatkozási lehetőséget. A szavazás már elindult, az egri lakosok pedig most leadhatják voksukat a jelölt szervezetek egyikére.

A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a civil közösségekre, amelyek önkéntes munkájukkal és elhivatottságukkal sokat tesznek az egri emberekért és a város közösségi életéért. A vándordíj minden évben egy olyan szervezethez kerül, amelynek tevékenységét a közösség kiemelten értékesnek tartja.

Az idei jelöltek között három egri civil szervezet szerepel:

  • az Egri Mályvavirág Pont,
  • Közelbaba Egyesület,
  • valamint az Összhang Egyesület.

A szavazás során bárki kifejezheti támogatását az általa legfontosabbnak tartott szervezet mellett. A kezdeményezés nemcsak elismerést jelent a győztesnek, hanem lehetőséget is arra, hogy szélesebb körben bemutathassa munkáját és programjait.

A szervezők felidézték: a tavalyi szavazáson az Emberi Méltóságért, a Hospice Osztály Betegeiért Alapítvány nyerte el a vándordíjat. A díjat a Hope Egyesület adta át a győztes szervezetnek. (A kiemelt fotón ez a pillanat látható.)

A részletek és a szavazás lehetősége IDE KATTINTVA érhető el.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL