Magyarországon zéró tolerancia van érvényben az ittas járművezetőkkel szemben, vagyis már a szervezetben kimutatott minimális alkoholszint is eljárást vonhat maga után. Ennek ellenére továbbra is sokan ülnek volán mögé ittasan – hívta fel a figyelmet közleményében az Egri Járási Ügyészség. Ennek ellenére felborult autóval bukott le egy ittas fiatalkorú sofőr Egerben.
A tájékoztatás szerint a vádirat egy fiatalkorú, ugyanakkor már büntetett előéletű férfi ügyében készült, aki 2025 márciusában, éjszaka közlekedett Eger belterületén, működő közvilágítás mellett.
A vád szerint a sofőr egy kereszteződésben – ittasságából eredően – elvesztette uralmát a jármű felett, felhajtott a gyalogosjárdára, majd az ott lévő élelmiszerüzlet épülete melletti korlátnak ütközött. Az autó ezt követően felborult.
A közúti balesetben a fiatalkorú vádlott 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A hatóságok a vizsgálat során alkoholt mutattak ki a szervezetében.
Az Egri Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat, és pénzbüntetés, valamint járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a sofőrrel szemben.
A közlemény kitér arra is, hogy egyszerűbb esetekben az ittas vezetés ténye légalkoholmérő készülékkel azonnal bizonyítható, ennek ellenére országosan elszaporodott az ilyen jellegű jogsértések száma.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készült felvételen jól látható a vádlott által vezetett, felborult gépkocsi.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














