Lépjen kapcsolatba velünk

Megtévesztő grafika terjed az interneten egy egri rendezvényről – Vágner Ákos jogi lépéseket is kilátásba helyezett a félrevezető információ miatt

Vágner Ákos

Megtévesztő grafika terjed az interneten egy egri rendezvényről – Vágner Ákos jogi lépéseket is kilátásba helyezett a félrevezető információ miatt

Közleményben reagált egy közösségi médiában terjedő grafikára Vágner Ákos, Eger polgármestere. A városvezető szerint egy, az interneten megjelent szerkesztett kép azt sugallja, hogy polgármesterként ő állna a március 3-án az Eszterházy téren tartandó rendezvény mögött.

A polgármester hangsúlyozta: a grafika állítása nem felel meg a valóságnak.

Mint írta, a rendezvény nem az ő kezdeményezése, és sem polgármesterként, sem magánszemélyként nem szervezője vagy kezdeményezője az eseménynek.

A bejegyzésben arra kérte az érintetteket, hogy a félrevezető grafikát minden felületről távolítsák el, mert az alkalmas lehet a közvélemény megtévesztésére.

A városvezető azt is jelezte, hogy a további félreértések elkerülése érdekében a szükséges jogi lépések vizsgálata is felmerült.

Vágner Ákos a közlemény végén arra is felhívta a figyelmet, hogy április 12-én országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon, nem önkormányzati választásokat, ezért – mint fogalmazott – különösen fontos lenne a fair play szabályainak betartása a közéletben.

A polgármester bejegyzése egy olyan esemény kapcsán született, amelyet a Fidesz és a KDNP egri szervezetei, valamint az Egri Végvár Polgári Körök Egyesülete hirdetett meg. A felhívás szerint „Közös imádkozás Magyarországért” címmel tartanak rendezvényt március 3-án, kedden 19 órától az Eszterházy téren.

A szervezők közös imádságra hívják az érdeklődőket Magyarországért és a békéért. A meghívó szerint az esemény célja, hogy a résztvevők imádságban kérjék a békét hazánk és a világ számára, valamint a családok és a gyermekek biztonságáért is könyörögjenek.

A felhívás arra is utal, hogy a kezdeményezéssel csatlakozni kívánnak XIV. Leó pápa imára szólító felhívásához, amely a keresztény világot buzdítja közös imádságra a békéért. A szervezők szerint a valódi béke nem fegyverekkel, hanem a diplomácia és a párbeszéd útján teremthető meg, a stabilitás alapja pedig az ésszerű és felelős kommunikáció lehet.

A rendezvényre mindenkit várnak, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.