Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Valéria

Sötét
Fény

Nagyszabású útfelújítás indul Egerben: több helyen lezárásokra kell készülni

Felnémet

Nagyszabású útfelújítás indul Egerben: több helyen lezárásokra kell készülni

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Jelentős útfelújítások kezdődnek Egerben és környékén: a 25-ös számú főút, az egerszalóki bevezető út, valamint az Eger–Bogács összekötő út egyes szakaszai is megújulnak. A munkálatok idején sávlezárásokra, forgalomterelésekre és ideiglenesen áthelyezett buszmegállókra kell számítani.

Nagy volumenű útfelújítási munkálatok kezdődnek Egerben és a városhoz kapcsolódó fontos közlekedési útvonalakon. A beruházás értéke meghaladja a 6 milliárd forintot, a kivitelezést pedig a Magyar Közút Nonprofit Kft. koordinálja, mivel az érintett útszakaszok a társaság kezelésében vannak.

A felújítás több ütemben zajlik, és több fontos közlekedési pontot is érint a városban.

Több helyszínen indulnak a munkálatok

Az Eger–Bogács összekötő úton már megkezdődtek a munkák. A felújítás a Vécseyvölgy utcát, a Tetemvár térségét és a Malom utca irányába vezető szakaszokat érinti.

Március 13-tól újabb helyszíneken indulnak el a munkálatok: megkezdődik a 25-ös számú főút felújítása a 24-es és 25-ös főutak csomópontjától egészen Felnémetig. Ezzel párhuzamosan az egerszalóki bevezető út egy szakasza is megújul, amely Egerben a Szalóki és a Szvorényi utcákat érinti.

A munkák március 16-tól teljes ütemben folytatódnak a 25-ös főút több pontján is. Dolgozni fognak a felnémeti vasúti átjáró környékén, a Cifrakapu utcában a Tesco és az OBI csomópontnál, az Olasz utcánál az Eger-patak hídjánál, valamint a 24-es és 25-ös főutak találkozásánál, a Kisasszony temető térségében.

Sávlezárásokra és forgalomterelésekre kell számítani

A munkálatok idején több helyen sávlezárásokra kell készülni. A négysávos útszakaszokon először a külső sávokat zárják le, mivel ott a szegélyek cseréje is megtörténik. A közlekedést ideiglenes forgalomterelések, jelzőőrök és jelzőlámpák segítik majd.

A buszközlekedésben is várhatók változások: egyes megállókat ideiglenesen áthelyeznek, illetve bizonyos megállók megszűnhetnek a munkák idejére.

A nagyobb, jelzőlámpás kereszteződésekben – például a Tesco–Lidl csomópontnál, a Cifrakapu utcában és a Kővágótérnél – várhatóan esti és éjszakai munkavégzés is lesz, hogy nappal kisebb fennakadást okozzon a forgalomban.

Türelmet kérnek a közlekedőktől

A város arra kéri az autósokat, hogy ne megszokásból közlekedjenek, figyeljék a kihelyezett jelzőtáblákat, és számoljanak hosszabb menetidővel. A forgalmi rend ugyanis a munkálatok idején akár naponta is változhat.

A fejlesztések célja, hogy hosszú távon biztonságosabb és korszerűbb úthálózat szolgálja az egrieket és az átutazókat.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.