Lépjen kapcsolatba velünk

Átadták az idei Széchenyi- és Kossuth-díjakat: Kurtág György és Melocco Miklós részesültek a legkomolyabb elismerésben

D YT20260314200

Átadták az idei Széchenyi- és Kossuth-díjakat: Kurtág György és Melocco Miklós részesültek a legkomolyabb elismerésben

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A kitüntetéseket a köztársasági elnök adományozta a kormány javaslatára azoknak, akik a tudomány, a műszaki élet, a kutatás, a gyógyítás, illetve a művészet és a kultúra területén kiemelkedő, nemzetközileg is elismert teljesítményt nyújtanak. Kossuth-nagydíjat idén ketten kaptak: Kurtág György és Melocco Miklós.

A Kossuth-díj Magyarország legrangosabb művészeti és kulturális kitüntetése. Az első díjakat 1948. március 14-én, az 1848-as forradalom centenáriumán adták át az ország kiemelkedő tudósainak, művészeinek és alkotóinak. Az első, 110 fős díjazotti körben többek között Bajor Gizi, Déry Tibor, Füst Milán és Szent-Györgyi Albert is szerepelt, míg posztumusz elismerést kapott például Bartók Béla, Derkovits Gyula és József Attila. Az elismerést 1990 óta ismét minden évben március 15-én adják át.

Kossuth-nagydíjat vehetett át:

Kurtág György Wolf-díjas, kétszeres Kossuth-díjas, háromszoros Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész;

Melocco Miklós Kossuth-díjsa, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, a Magyar Corvin-lánc birtokosa.

Emellett Kossuth-díjat vehetett át:

  • Csupó Gábor János többszörös Emmy-díjas animációs- és élőszereplősfilm-rendező, producer, zenész;
  • Fischl Mónika Liszt Ferenc-díjas énekes, színművész;
  • Gáspár Tibor Jászai Mari-díjas színművész, rendező;
  • Gyöngyösi Levente Erkel Ferenc-díjas zeneszerző;
  • Kisfaludy András Balázs Béla-díjas rendező, producer;
  • Lackfi János Babérkoszorú és József Attila-díjas író, költő;
  • Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színművész;
  • Pataky Attila énekes, dalszövegíró (EDDA Művek);
  • Robert Lantos film- és televíziós producer;
  • Rúzsa Magdolna Máté Péter-díjas énekes, dalszerző;
  • Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas képzőművész;
  • Tóth Erzsébet Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, író.

Továbbá Kossuth-díjat kapott megosztva:

  • Pál István „Szalonna” Liszt Ferenc-díjas népzenész;
  • Pál Eszter Liszt Ferenc-díjas népzenész;
  • Doór Róbert népzenész;
  • Gera Attila klarinétművész, népzenész;
  • Gombai Tamás népzenész;
  • Karacs Gyula népzenész;
  • Ürmös Sándor Ferenc népzenész.

A Széchenyi-díjakat is átadták

A Széchenyi-díjat az Országgyűlés 1990. január 25-i döntése nyomán hozták létre a korábbi Állami Díj helyett, és azóta minden évben március 15. alkalmából adják át a tudományos és műszaki élet kiválóságainak. A kitüntetést először 1990-ben ítélték oda: akkor hét egyéni díjazott mellett két kollektíva kapta meg, és 12 posztumusz elismerést is kiosztottak. A díjnak két fokozata van – a nagydíj és a díj –, a nagydíjat eddig mindössze néhány alkalommal ítélték oda.

Széchenyi-díjat vehetett át:

  • Dávid Gyula irodalomtörténész, műfordító;
  • Dr. Gáspár Péter gépészmérnök, kutatóprofesszor;
  • Dr. Gera István Imre parodontológus, professor emeritus;
  • Dr. Kecskeméti Gábor irodalomtörténész, kutatóprofesszor;
  • Dr. Komjáth Péter matematikus;
  • Prof. Dr. Krausz Ferenc Nobel- és Wolf-díjas fizikus;
  • Dr. Kukorelli István jogtudós, professor emeritus;
  • Dr. Lengyel Imre matematikus, közgazdász, professor emeritus;
  • Dr. Nagy Zoltán Zsolt szemészorvos;
  • Dr. Pál Csaba biológus;
  • Dr. Szántó Iván orientalista, művészettörténész;
  • Dr. Trócsányi László jogtudós, egyetemi tanár, volt alkotmánybíró, miniszter, nagykövet;
  • Dr. Vida Tivadar régész;
  • Dr. Zaránd Gergely Attila fizikus.
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Aktuális kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.