„Keserű az ébredés, és ilyenkor sok butaság is elhangzik” – fogalmazott a kormányfő, amit a Mandiner szúrt ki. Közben előkerült egy olyan fotó is, ami alapjaiban cáfolja meg az ellenzék „szellős Dobó tér” narratíváját.
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán reagált azokra a híresztelésekre, amelyek azt állították, hogy egri beszédét többek között ázsiai közönség előtt tartotta. Úgy véli, az ilyen kijelentések hátterében politikai csalódottság áll, és így fogalmazott: „Keserű az ébredés, és ilyenkor sok butaság is elhangzik.”
A miniszterelnök álláspontja szerint a Tisza Párt és szimpatizánsai hibásan ítélték meg a hazai politikai helyzetet, amikor úgy gondolták, hogy egy ukránbarát irányvonallal választást lehet nyerni Magyarországon.
Orbán Viktor elmagyarázta, Magyar Péteréknek most kezd világossá válni a valóság, ami az egyre élesebb reakciókban is megmutatkozik.
A kormányfő kiemelte, hogy a Békemenet, a kaposvári rendezvény és az egri esemény is azt bizonyítja: a magyar választók nagy számban és aktívan vesznek részt a politikai életben.
Végül hozzátette, hogy a következő napokban további hasonló ellenzéki megszólalásokra számít, amelyeken„jókat fogunk derülni.”
Időközben Vágner Ákos polgármester közösségi oldalán megjelent egy olyan fotó is, ami alapjaiban dönti meg azt a narratívát, hogy a Dobó téri rendezvényre csak kevesen voltak kíváncsiak. A várból készült fotón az látszik, hogy nem csak a Dobó téren, de a környező vendéglátóhelyek teraszain, az Érsek utca elején, és még az ablakokban is a miniszterelnök beszédét hallgatják.

Magyar Péter videójára Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a következőképpen reagált közösségi oldalán:
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!









