A Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést vehette át Petrovai József, az Egri Városi Sportiskola atlétika szakosztályának vezetőedzője március 15-e alkalmából Budapesten. A több mint négy évtizedes pályafutás során generációkat nevelt, közösséget épített, értékrendet közvetített, magyar bajnokokat adott a sportágnak, tanítványai közül többen nemzetközi versenyeken is kiemelkedően bizonyítottak. Mint a méltatásban elhangzott: a kitüntetést a magyar és az egri atlétika sikerei érdekében végzett, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként érdemelte ki. A szakember portálunknak mesélt a kitüntetésről, pályafutásról, a család szerepéről, tanítványairól és a terveiről.
– Mit érzett, amikor megtudta, hogy kitüntetésben részesül?
– Másfél héttel az átadó előtt jött az értesítés, hogy a felterjesztést elfogadták, és március 13-án a Bálnában vehetem át a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést. Őszintén mondom: akkor ujjongtam örömömben. Hatalmas megtiszteltetés volt, szinte felfoghatatlan. Azóta is így érzem. Eltelt már egy kis idő, de még mindig nehéz igazán feldolgozni, hogy én ezt az elismerést megkaphattam. Úgy érzem, ez valóban az egész eddigi munkám megkoronázása.
– 1979-ben kezdte a pályáját. Mire a legbüszkébb ebből a több mint négy és fél évtizedből?
– Valóban 1979-ben kezdtem, még főiskolásként, negyedéves koromban az Eger SE-ben. Már akkor kaptam egy edzőcsoportot, és nagy lendülettel vetettem bele magam a munkába. Otthonról ezt a szemléletet hoztam. Édesapám testnevelő tanár volt, atlétikát tanított az akkori Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán, edzőként is dolgozott, és azt láttam tőle, hogy ezt csak teljes odaadással lehet csinálni.
A főiskola elvégzése után nagyon szerencsés helyzetbe kerültem, mert egy olyan testnevelés tanszékre kerültem, ahol össze tudtam gyűjteni azokat a gyerekeket, akik szerettek atletizálni. És nagyon hamar jöttek az első eredmények. Egy-két év munkája után már volt magyar bajnok tanítványom, Füredi Tibor személyében, serdülő korosztályban. Utána pedig egyre többen kerültek országos bajnokságokon az élmezőnybe. Ez óriási motivációt adott. Az ember ilyenkor érzi, hogy érdemes dolgozni. Ha sok munkát tesz bele, annak eredménye lesz. Később egyre többen jártak hozzánk edzésre, és nagy szerencse volt az is, hogy olyan kiváló kollégával dolgozhattam együtt, mint Fejes Péter. Ketten egy olyan atlétikai műhelyt tudtunk kialakítani Egerben, amely nemcsak városi, hanem megyei szinten is meghatározó lett.
– Egy ilyen pályához biztos családi háttér is kell. Mennyire volt támogató a család?
– Ez elengedhetetlen. Sokan talán közhelynek tartják, amikor valaki egy díjátadón megköszöni a családja támogatását, de ebben a hivatásban ez nagyon is valóságos. Az ember mögött ott kell állnia a családjának, és különösen a házastársának. Ez a munka rengeteg időt igényel. Nemcsak a heti hat edzésről van szó, hanem arról is, hogy gyakran napi két edzést tartottam, később pedig heti tíz-tizenegy foglalkozás is volt. Emellett jöttek az edzőtáborok, versenyek, utazások, sokszor hónapról hónapra. Előfordult, hogy hosszú időt töltöttem távol otthonról.
Ezt csak úgy lehetett csinálni, hogy a feleségem mindenben mellettem állt. Nemcsak eltűrte ezt az életformát, hanem segített is. Sok olyan adminisztratív, szervezési feladatot átvállalt, amit én őszintén szólva soha nem szerettem. Nagyon sokat köszönhetek neki, nélküle ezt a pályát nem lehetett volna így végigcsinálni.
Külön köszönetet kell mondanom a Magyar Atlétikai Szövetségnek is, hogy támogattak a munkámban. 11 évig lehettem az ugró- és összetett szakág referense, ez megtiszteltetés volt az országos szövetség részéről.
– Kikre a legbüszkébb a tanítványai közül?
– Nagyon nehéz egy-két nevet kiemelni, mert sok remek sportolóval dolgozhattam együtt, de természetesen vannak olyanok, akik különösen közel állnak hozzám. Az egyikük mindenképpen Szeles Bálint, akivel már tizenegy éve dolgozunk együtt. Ő többszörös nemzetközi versenyző, fedett pályás világbajnokságon és Európa-bajnokságon is szerepelt, elődöntőbe jutott, és a budapesti világbajnokságon is ott lehetett. Fiatal korától kezdve sorra jutott ki a világversenyekre. Emberileg is rendkívül nagyra tartom, hiszen súlyos betegségen ment keresztül, mégis talpra állt, és óriási akaraterővel tért vissza. Az ő hozzáállása példaértékű.
Nagyon büszke vagyok Berecz Bernadettre is, aki ma már edző kollégám. Kiemelkedő távolugró volt. Ugyancsak ide tartozik Asszonyi Evelin is, aki többszörös magyar bajnok volt, és bár sérülés miatt korábban abba kellett hagynia a sportot, nagyon sok örömet szerzett nekünk.
És nem feledkezhetek meg Kun Zitáról sem. Ő különösen nagy szívfájdalmam. Óriási tehetség volt, egy igazi csodagyerek. Bármilyen nemzetközi versenyre mentünk vele, szinte mindent megnyert. A szakma is úgy látta, hogy rendkívüli jövő állhatott volna előtte. Rá is nagyon büszke vagyok.
De nemcsak azokra a tanítványokra gondolok hálával, akik országos vagy nemzetközi sikereket értek el. Nagyon sok olyan gyerek volt, aki ugyan nem jutott el a csúcsig, mégis fantasztikus közösséget alkotott velünk. Egy edzőnek, pedagógusnak rengeteget jelent, amikor azt érzi vissza a tanítványaitól, hogy szerették, becsülték, és jó volt vele dolgozni.
– Most is lát olyan fiatalokat, akikben komoly lehetőség van?
– Vannak ügyes gyerekeink, igen. Talán azért mondom óvatosabban, mert az ember az évek során megszokja a magas szintet. Megszoktam, hogy felnőtt világbajnokságon, Európa-bajnokságokon veszünk részt a gyerekekkel. Most is vannak nagyon szorgalmas, tehetséges atlétáink. Főiskolások vagy egyetemista hallgatók, a tanulás mellett és már huszonvalahány évesen ugyanúgy eljönnek a reggeli, délutáni edzésekre, versenyekre, és odateszik magukat,
Meg kell említenem Kádasi Zalánt is, egy sprinter atléta, 100 méteres, aki olyan fejlődést hozott ki magából és dolgozott, hogy ő is kétszeres váltóban magyar bajnok volt, és nagyon sok nemzetközi versenyen nagyon szépen szerepelt.
Azt kell mondanom, hogy a sors engem nagyon tenyerén hordott, mert mindig adott egy kis inspirációt, hogy dolgozzál, mert nagyon megéri.
– Milyen tervek vannak most az EVSI atlétikai szakosztályánál?
– Dolgozunk tovább ugyanazzal az elszántsággal, mint eddig. A cél az, hogy a fedett pályás szezon után a szabadtéri időszakban is jól szerepeljünk. Vannak olyan versenyzőink, akik közel lehetnek akár a dobogóhoz is a felnőtt bajnokságokon.
Nagyon fontos feladat most Szeles Bálint visszaépítése is, hiszen hosszabb sérülésből tér vissza, és az a legfontosabb, hogy újra százszázalékos állapotba kerüljön.
A másik legfontosabb dolog az, hogy minél több atléta gyerek legyen Egerben, mert csodálatos sport és mindennek az alapja. Ez is egy lerágott csont, hogy minden sportág alapja, de rengeteg olyan atlétánk ment el tőlük már idősebb korában, hogy más sportágban kiemelkedőket teljesített, illetve nagyon jó látni, hogy olyan atléta lányaim voltak, akinek válogatott kézilabdás, vagy éppen a fiú lett korosztályos válogatott kézilabdás. A sportot meg tudtam szerettetni, illetve az iskolában is megszerettették a testnevelők. Ez is azt mutatja, mennyire fontos az a munka, amit itt végzünk. A legfontosabb, hogy megszerettessük a mozgást, a sportot, és adjunk a gyerekeknek egy olyan közeget, ahol fejlődhetnek.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
